2018. május 27., vasárnap

"ÁRLISTÁT" VÁRNAK A GYERMEKORVOSOK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2018.05.26.


Egyértelmű szabályozást sürget a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) a házhoz hívásokkal és azok díjazásával kapcsolatban. A szervezet elnöke, Póta György szerint ugyanis most a meglévő szabályokat mindenki a saját szája íze szerint értelmezi. Szerintük – ha nincs szakmai indoka -, a háznál zajló ellátás olyan kényelmi szolgáltatás, amiért az orvos díjat kérhet. Csakhogy az alapellátásról szóló törvényben ilyenről nincs szó. Sőt, a minap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is úgy foglalt állást, hogy a háziorvosoknak nincs lehetőségük az indokolatlan házhoz hívásért kényelmi díjat kérni.

Május elején a Népszava számolt be arról, hogy mind több háziorvos, és gyermekorvos számol fel betegeinek az „indokolatlan” házhoz hívásért néhány ezer forintot. Akkor a lapunknak nyilatkozó szakjogász, Kovácsy Zombor is egyértelműen azt mondta, ahhoz, hogy az alapellátók ezt legálisan megtehessék, jogszabálymódosításra lenne szükség.

A téma akkora nyilvánosságot kapott, hogy félő, mind többen vélik majd úgy, joguk van az orvost térítésmentes ellátásként házhoz rendelni. Pedig Póta György szerint a háznál való ellátás hungarikum, a világon sehol sincs ilyen gyakorlat. Példaként a német kollégáikat említette, akiknek a praxisában legfeljebb havonta egyszer van olyan eset, ami indokolhatja, hogy ne a rendelőben, hanem otthon nézze meg az orvos a páciensét. Mint mondta: a hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a házhoz hívások mindössze egy százaléka indokolt. A többit vagy a sürgősségi osztályon, ügyeletben, vagy pedig a házi gyermekorvos rendelési idejében lehet/kellene ellátni. Szerinte ennél az elvnél kellene megmaradni, s jogszabályban egyértelműen rendezni, hogy amennyiben a szülő nem ér rá behozni a rendelőbe a gyereket, vagy a kicsi a nagymamánál van, aki nehezen mozog, stb., akkor az minősüljön egyértelműen kényelmi szolgáltatásnak, amiért az orvos díjat számolhat fel – mondta. Hozzátette: természetesen a szolgáltatás feltételeiről előre kell a szülőket tájékoztatni, az orvost pedig számlaadási kötelezettség terheli.

A gyakorlat most is ez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.