2018. május 25., péntek

AZ ÁLLAM RÁNGATJA A LAKÁSPIACOT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.05.25.


A lakásfejlesztésekre piaci szereplők szerint jelenleg az építőipari kapacitásoknak csak 15–20 százaléka jut. A kapacitások legnagyobb részét állami beruházások kötik le. Sok lakás átadása csúszik, de az még nagyobb gond, hogy a szakma szerint a lakásépítők fele csak a gyors profitszerzés reményében, kellő hozzáértés nélkül lépett a piacra.

Már az év elején akadt olyan pénzintézet, amely jelezte: saját adatbázisa szerint a folyamatban levő lakásberuházások 80 százalékában kellett kapacitáshiány miatt az utóbbi fél évben legalább negyed évvel kitolni az átadás dátumát. Már akkoriban egyre többet lehetett hallani a nem megfelelő minőségű kivitelezésről, a vevők számára ellenőrizhetetlenül emelkedő költségekről. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kora tavasszal több, az ingatlanhitelek kockázatainak kezeléséről szóló ajánlást is kiadott, ami tulajdonképpen szaporította az aggasztó jeleket.

Az MNB pedig tudja, miről beszél, a hazai lakáspiaci folyamatok részletesebb megértése érdekében ugyanis a piac főbb szereplőivel mélyinterjúkat készítettek. A megkérdezett vállalatok felsővezetőinek és szakértőinek véleményéből több, az új lakás vételét fontolgatók számára is nagyon tanulságos elem akad. Ilyen például, hogy a piacot eláraszthatták a szerencselovagok.

Mint a jegybank lakáspiaci jelentéséből kiderül (ezt teljes egészében itt olvashatja), hogy az építési boom hatására nagy számban jelentek meg kisebb, úgynevezett nem szakmai fejlesztők, akik más tevékenységi területekről áttérve a gyors profitszerzés reményében léptek piacra. Jelenleg ők adják a fejlesztések 50 százalékát, és a megkérdezettek elmondása szerint e cégek fejlesztései minőségi és teljesítési kockázatokat hordoznak magukban. Szerintünk ebből az következik, hogy könnyen pórul járhatnak azok, akik tőlük vásárolnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.