2018. május 1., kedd

AZ EGYETEMI TANÁRSEGÉDEK ÉS AZ ADJUNKTUSOK LECSÚSZTAK A MAGYAR TÁRSADALMON BELÜL

G7 BLOG
Szerző: HAJDÚ MIKLÓS
2018.05.01. 



Az egyetemi oktatók nagyon elégedetlenek a fizetésükkel, derült ki ismét egy felmérésből (ezúttal az ELTE belső elégedettségméréséből, amit az Index ismertetett részletesen). Ez egyáltalán nem csoda, hiszen nem csak az Aldi kezdő eladói, hanem még a BKK kezdő buszsofőrei is jobban kereshetnek, mint egy évek óta a pályán lévő egyetemi adjunktus.

De vajon mire elég 2010-ben és 2016-ban egy egyetemi oktató fizetése, ha megnézzük, hol helyezkednének ez alapján a magyar társadalmon belül?

A két időpont összehasonlítása azért érdekes, mert a közbeeső időszakban egyrészt bevezették az egykulcsos személyi jövedelemadót, amit időközben mérsékeltek is, azonban a korábbi rendszerhez képest rosszabbul jártak vele azok, akik bruttó 230 ezer forint alatt kerestek (érdemes megnézni az alábbi táblázatot a felsőoktatási bérekről: kiderül belőle, hogy a tanársegédek még mindig érintettek). Másrészt pedig 2016-ban (2008 után először) az oktatói és kutatói bérek átlagosan 15 százalékkal emelkedtek. 2017-ben és 2018-ban további, átlagosan 5-5 százalékos emelések történtek, de sajnos a jövedelmi rangsorunkhoz szükséges adatokat még nem publikálta az Eurostat tavalyról, így a két évvel ezelőtti helyzetet tudjuk csak vizsgálni...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.