2018. május 3., csütörtök

AZ ELSŐ NAGYINTERJÚNK EGY OLYAN TANÁRRAL KÉSZÜLT, AMILYENBŐL SOKKAL TÖBBRE LENNE SZÜKSÉGÜNK

444
Szerző: 444.HU
2018.05.02.


2013-ban, a 444 első tavaszán az oktatási rendszerben elkezdett nagy átalakításoknak még inkább csak a körvonalai látszottak. A Klik még éppen csak elkezdte a munkát, az igazi központosítás még nem indult el, és hol voltunk még a Tanítanék mozgalomtól, vagy a kockás inges tiltakozásoktól.

Az viszont már akkor is jól látszott, hogy az oktatási rendszerünk egyáltalán nem a kreativitás fejlesztése felé halad, nem a XXI. század kérdéseire keres választ, hanem egyre jobban zárkózik be a maga poroszos, frontális rendjébe.

Talán ez a hangulat is közrejátszott abban, hogy az első interjúink egyike, ami nagyot szólt, a Surányi Lászlóval folytatott beszélgetésünk volt. Surányi László akkor még a Fazekas Gimnázium matematika tagozatának tanára volt, és éppen megkapta az Inspirational Teacher Award díjat a Massachusetts Institute of Technology-tól. Az interjúban pedig úgy beszélt a matematika forróságáról, a gondolkodás felcsigázásáról és arról, hogy egy tanárnak meg kell értenie, hogy a gyerekek életében nem az iskolában töltött délelőttök a legfontosabbak, hogy egyből megértettük, miért jelentett inspirációt diákok generációi számára a Fazekasban.

Surányi László azóta nyugdíjba ment, de a mondandója semmit sem kopott. Egy évvel később Kovács Erika, a Városmajori Gimnázium matematikatanára is megkapta a díjat, vele is készítettünk interjút.

Ötödik születésnapunk alkalmából egy hónapon át fel-felidézünk néhány mulataságos/emlékezetes/emlékezetesen mulatságos pillanatot a 444 első öt évéből, és gyűjtjük a muníciót a következő ötre.

Ha szeretnéd, hogy ezt a munkát folytathassuk, támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.