2018. május 15., kedd

AZ UTOLSÓ KÉT CSAVART MÁR ÉN HÚZTAM MEG

INDEX
Szerző: STUBNYA BENCE
2018.05.15.


ELŐZMÉNYEK:


A mosógépszerelő kiröhög a telefonban, mert Káposztásmegyerig kéne a melóig menni. A vízvezetékszerelő elintézi a csőtörést, ha a ház tulaja gödröt ás, a másik megássa, de nem temeti be. A brigád kéthetes haladékot kér, aztán egy spanyol munka miatt teljesen eltűnik. A wc-csésze a nappali közepére kerül, de az építésvezetőt nem lehet számonkérni, mert kiderül, hogy csak egy burkoló. A mindenes moziba hív, de a visszautasítás után közli, hogy a munkát amúgy se csinálta volna már meg, Németországba megy napelemet szerelni. A munkaerőhiány az amúgy sem a legkiszámíthatóbb szolgáltatásairól elhíresült építőiparban ehhez hasonló sztorikat eredményez. Kollégáink történeteiből válogattunk.

"A mosógépszerelő rosszul lett munka közben, ki kellett támogatni az erkélyre, közben folyamatosan kurvaanyázott, hogy az isten bassza meg ezt a rongy életet. Az erkélyen első dolga volt rágyújtani. Az utolsó két csavart már én húztam meg."

Talán Gábor története foglalta össze a legtömörebben, hogy nagyjából mire lehet számítani mostanában Magyarországon, hogy ha az ember lakásépítésre vagy felújításra készül, vagy esetleg egyszerűen csak valami olyasmi romlik el az otthonában, aminek a megjavításához szakemberre van szükség.

Persze amikor munkatársainkat körbekérdeztünk, több kihívója is akadt Gábor történetének, ami tömörségében elég jól megragadta a munkaerőhiány okozta hétköznapi horrort:
- „Egy mosógépszerelő konkrétan kiröhögött a telefonban, hogy egyáltalán hogy képzelem, hogy ő egy munka miatt elmegy egészen Káposztásmegyerig."
- „Öcséméknél csőtörés volt, egy hét alatt talált valakit, aki egy vagyonért cserélte ki a csövet, de a vízszivárgás nem szűnt meg, és a kertbe ásott gödröt se temették be, mert az »nem volt benne az árban«."
- „Náluk a kerti csőtörésre azt mondta a vizes, hogy ha kiássuk a csövet, megcsinálja, mert ő vízszerelő, nem markoló, úgyhogy ha megvan a méter mély gödör, csörögjünk szeretettel."
- „Pár hónap után elkészült az ágy, amit csináltattunk, a kis cég tulaja fel is hozta Békésből, összerakta, majd sűrűn elnézést kérve inkább szétszerelte, és azt mondta, hogy új az asztalos az üzemben, alig találni bárkit, és ez most nem sikerült igazán. Úgyhogy inkább előröl kezdik az egészet, bocsánat."
- „Na, a zöld hulladékon múltkor annyira felbasztam magam, hogy gallyvágóval felaprítottam az egészet, és elégettem. Két órámba telt, de nagyon megérte!"
- „Nagymamám 55 napja újítja fel a fürdőszobáját. A helyiség nincs hat négyzetméter."...

Jó mesterembert már azelőtt is nehéz volt találni, hogy a munkaerőhiány szinte a teljes magyar gazdaságban felütötte volna a fejét. A 2008-as válság különösen érzékenyen érintette a gazdasági ciklusokra egyébként is nagyon érzékeny iparágat, ami miatt a legtöbben 2011 és 2013 között mentek el külföldre azok közül, akik itthon munka nélkül maradtak az építőiparban a válság miatt.

A Magyar Nemzeti Bank májusi lakáspiaci jelentése alapján az országot elhagyók között nagy arányban voltak a nyelvet beszélő, tehetséges szakemberek, akikből jelenleg a legnagyobb hiány van ma Magyarországon, de szakmunkásból is nagy hiány van. A következményeket pedig széles tömegek érzékelik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.