2018. május 11., péntek

BARTUS LÁSZLÓ: A DIKTÁTOR BESZÉDE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2018.05.10.



Orbán nem titkolja, hogy kisajátította az országot. Jogot formál arra, hogy uralkodjon, míg él. Egyelőre 2030-ig jelentette be az igényét a hatalomra, de ne higgye senki, hogy akkor majd átadja az országot a liberális demokratáknak. Szerinte ugyanis a liberális demokrácia ideje lejárt. Csak azt nem tudjuk, hogy egyedül ezért az egy mondatáért miért nem rúgja ki az Európai Unió? Az EU alapszerződése a liberális demokráciák értékeire épül.


Amikor Orbán tagadja a liberális demokráciák létjogosultságát, megerősíti, hogy illiberális államot épít továbbra is. Az Európai Néppárt vezetőinek ultimátumára átnevezte a liberális értékeket tagadó, antidemokratikus, diktatórikus államát kereszténydemokráciának, de az ugyanazt jelenti. A két világháború közötti antiszemita Horthy-rendszer a minta, amelyben a keresztény azt jelentette, hogy “nem zsidó”. Most sem jelent mást.

Orbán azt mondta a beiktató beszédében, hogy “féken tartjuk az antiszemitizmust”. Nem megszüntetjük, nem gyökerestül elutasítjuk, hanem “féken tartjuk”, bizonyos mértékűre korlátozzuk. Ez a “keresztény” antiszemitizmus programja Szent Ágoston óta. Ez a “féken tartott” antiszemitizmus okozta csaknem félmillió magyar zsidó halálát. A “féken tartott” antiszemitizmus, maga az illiberalizmus. Ha lebontjuk a kódolt rétegeket, szimpla fasizmus.
*
A történelmi politikai “kereszténység” leggyűlöltebb ellensége a liberalizmus. A liberalizmus az állam és az egyház összefonódása ellen jött létre. A liberalizmust mindig is a zsidóknak tulajdonították. A politikai “kereszténység” antiliberalizmusának alapja az antiszemitizmus. Nincs itt semmi új korszak. A NER nem más, mint a középkor feltámasztása 21. századi keretek között. Hazug, jogfosztó, gyűlöletre épülő és aljas diktatúra, tekintélyelvű elnyomó rendszer.

Az egyházzal összefonódott “keresztény” államból fejlődött ki a fasizmus és a nácizmus. A fasizmus XIII. Leó pápa „Rerum Novarum” című enciklikájából nőtt ki, felszámolva a pártok szembenállását, kikapcsolva az érdekellentéteket, és létrehozva a korporatív államot. A nácizmus a politikai kereszténység antiszemitizmusából nőtt ki. Hitler a náci elméletét a keresztény egyházatyák antiszemitizmusából fejlesztette tovább. Náci törvények pontosan másolták a katolikus egyház zsinatainak zsidóellenes határozatait. Még a gettók mintáját is onnan vették át.

Az Orbán által emlegetett “kereszténydemokrácia” a fasizmus és a nácizmus gyökere, ezért azok csírája megtalálható Orbán rendszerében is. Az antiszemitizmus “féken tartása” régi ideológiája a “keresztény” fasisztáknak. Semjén példaképe, Szent Ágoston mondta, hogy a zsidókat nem kell megölni, de bolyongjanak, mint Káin, jogfosztva, elnyomva, üldözve. A holokauszttal a keresztény antiszemitizmus nem ért egyet. Ők a “féken tartott” gyűlöletet szeretik, amit valahogy soha nem sikerült eléggé féken tartani.

A felvilágosodás után a liberalizmus lett a katolikus, és később a katolicizmussal kibékült protestáns egyházak legnagyobb ellensége, amit a zsidóknak tulajdonítanak. Alapvetően két világrendszer áll egymással szemben: az emberi jogokat “keresztény-nemzeti” alapon elutasító rendszerek, amelyek Istenre hivatkozva uralkodnak a világban, “Isten uralmát” megvalósítva a földön, amelynek csúcspontjai az égő máglyák. Ezzel a “kereszténynek” mondott rendszerrel szemben áll az emberi jogokra, a jogegyenlőségre épülő liberalizmus és jogállam, amit a zsidóknak tulajdonítanak, amely véget vetett ennek a szörnyűségnek.

Orbán azt akarja elhitetni, mintha valami újat fedezett volna fel, vagy valami új korszak következne. Ennek a harcnak egy újabb fejezete zajlik, 21. századi díszletek között. Nem győzött végleg a jó, a hozzá hasonló sátánfajzatok újra és újra kihasználják az emberek jóhiszeműségét, és elölről akarják kezdeni ugyanazt. Ahol az emberek soha nem néztek szembe a múlt bűneivel, ahol soha semmit nem bántak meg, ott ezek a magvak kinőnek, és újra terebélyesedni kezdenek. Csak egy frusztrált és ravasz bűnöző kell hozzá.

Orbán liberalizmusellenessége nem más, mint antiszemitizmus. A Soros-kampány mindent elmond róla. Nincs új korszak. Semmi nem haladta meg a liberális demokráciát, hanem az történt, hogy a liberálisok elfelejtették, hogy kik az ellenfeleik, és politikailag inkorrekt lett a politikai katolicizmus és az állami “kereszténység” elleni harc. Elmaradt a szabadságjogok megvédése és a liberális értékek képviselete a diktatórikus “keresztény-nemzeti” állammal szemben. A liberálisok elfelejtették az ideológiai harc fontosságát, legyintenek, ha hallanak róla.

Márpedig a nemzeti identitás vallással való azonosítása a kirekesztés, a gyűlölködés és az elnyomó rendszer alapja. A magyarokat soha nem tanították meg arra, hogy a magyarság nem azonos a kereszténységgel, ezért ha meghallják az erről szóló primitív hazugságokat, az orruknál fogva lehet vezetni őket. “Meg kell védeni a kereszténységet.” Azt sem tudják, mi az. Akik nekik ezt mondják, azok sem keresztények, de a magyar ember elérzékenyül, jónak képzeli magát ettől, és bármit meg lehet csinálni vele. A Szent Koronáról szóló hazug legendát elhiszik, pedig soha nem is volt István fején. Pedig ez a hamis legenda az orbáni alaptörvény preambulumának alapja, ebből vezetnek le mindent.

Nincs, aki elmondja, hogy ez nem igaz. Senki nem meri vállalni a kijózanítást, a vallási és a nemzeti hazugságokkal szembeni fellépést. Márpedig ez az oka és az alapja annak, hogy a 21. századi Magyarországon egy primitív, hazug, középkori, a fasizmus és nácizmus csíráit magában hordozó diktatúra működhet. Orbán arcátlanul a liberalizmus fogalmait használja a saját keresztény-fasiszta-náci rendszerére, azt hazudja, hogy “a liberalizmus alkalmatlan lett arra, hogy megvédje az ember méltóságát, megadja a szabadságot, fizikai biztonságot, és nem tudja fenntartani a keresztény kultúrát sem”. Mintha azt a liberális államnak kellene fenntartania, s nem az egyéneknek és az egyházaknak. A liberalizmus a szabadságot adja ehhez, ahogy ugyanezt a szabadságot megadja másoknak is, nem kényszerít rájuk semmit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.