2018. május 5., szombat

ELIDEGENEDÉS ÉS HATALOM AZ ÚJKAPITALIZMUSBAN

MÉRCE
Szerző: SZALAI ERZSÉBET
2018.05.05.


Az alábbi szöveg Szalai Erzsébet Hatalom és értelmiség a globális térben c. kötetében jelenik meg nemsokára, a Kaligram Kiadó gondozásában. A szöveg rövidített változata az Új Egyenlőségen jelent meg.

Az elidegenedés a közbeszédben gyakran valamiféle eltávolodottság érzeteként jelenik meg. Marx (1844) szerint azonban a fogalom nem pusztán egy szubjektív emóciót fejez ki, hanem a termelési és a ráépülő hatalmi viszonyokkal szorosan összefüggő és összetett jelenséget ír le. A Gazdasági-filozófiai kéziratokban a fogalom következő meghatározását adja:

„…az elidegenülés megjelenik mindabban, hogy az énlétfenntartási eszközöm másé, hogy az ami az én kívánságom más hozzáférhetetlen birtoka, mindabban, hogy minden dolog maga más mint ő maga, hogy az én tevékenységem más, végül abban – és ez a tőkésekre is áll – hogy egyáltalán embertelen hatalom ura(lkodik)” (i.m.68.o.).

A kapitalizmus termelési-hatalmi-társadalmi viszonyait kifejező jelenség a mostani újkapitalizmusban különös csillogást kap: az újkapitalizmus legfőbb jellegzetessége, hogy hatalmi súlyában a politikai elitek fölé kerekedő globális tőke felzabálja az őt működtető erőforrásokat, döntően a humán erőforrásokat, vagyis a munkatevékenységet végző embert – elsősorban mentálisan (Szalai, 2006). Különösen így van ez az olyan félperiférián, mint Magyarország, ahol az embereknek az őket uraló viszonyoknak való kiszolgáltatottsága jóval nagyobb, mint a centrumokban, szoros összefüggésben a demokratikus hagyományok hiányával is. Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy az elidegenedés Marx által felsorolt tényezőit elsősorban magyarországi újkapitalizmus körülményei között vizsgáljam.

„…az én létfenntartási eszközöm másé”

A létezett szocializmusban a tulajdonjogok a hatalmon lévő rend (uralkodó rend, technokrácia és nagyvállalati menedzserek konglomerátuma) kezében összpontosultak, mindazonáltal a felső pártvezetés és technokráciája az 1956-os forradalmat követő évtizedekben (részben a megismétlődéstől való félelem miatt, részben belső ideológiai meggyőződése okán) egészen az 1980-as évek közepéig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a munkásság – elsősorban a nagyipari munkásság – életszínvonalának növekedése folyamatos legyen. A munkás munkanélküliség ismeretlen volt, a gyárakon belüli jövedelmi viszonyok pedig átláthatóak voltak. Bár a termelő javak nem voltak a munkásság tulajdonában, annyi közük azért volt ehhez a tulajdonhoz, hogy érdekeiket „beszámították” az annak működtetésére vonatkozó döntések során (Szalai, 2004, 2006, Bartha, 2009)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése