Szerző: BÉRES ATTILA
2018.05.13.
A második világháború után Közép-Európa országainak politikai rendszere egyfajta dualizmust testesített meg: a kommunista pártok a megszálló csapatok támogatásával megszereztek bizonyos kulcspozíciókat, ugyanakkor tiszteletben kellett tartaniuk a parlamenti demokráciát. A demokratikus pártok gazdasági és politikai célkitűzéseiből szemezgetve törekedtek azok megvalósítására, de a fő cél az volt, hogy szalámitaktikával megszerezzék a hatalmat, amit el is értek idővel.
Csehszlovákiában a demokratikusnak nevezhető időszak 1945-től 1948-ig tartott. A Klement Gottwald vezette Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) az addig fennálló koalíciót megbuktatva ragadta meg a hatalmat, ahonnan egyenes út vezetett a sztálini modell irányába. Megvalósult a teljes államosítás, a demokratikus pártok betiltása, majd ezt követte a diktatúraépítés egyik utolsó lépése: leszámoltak minden létező és nem létező ellenséggel, széles körű tisztogatás keretében lett teljes az uralom. Sztálin halála (1953) után felmerült az igény a tömegeknél a lassításra, de erre a vezetés nem volt vevő.
1956-ban a magyar események után újabb tisztogatás keretében elnyomtak minden kritikus hangot, és a párt tovább haladt a sztálini úton, a szocializmus teljes kiépítése felé. Ebben még az sem zavarta a vezetőket, hogy egyre nagyobb volt az elégedetlenség, egyre több apró zavar jelezte, hogy nincs minden rendben...
Elhitték, hogy apránként visszaszerezhetik a szabadságot
1967 végére a csehszlovák politikai élet puskaporos hordóhoz vált hasonlóvá. Az értelmiségiek körében egyre többször vetődött fel a szabad véleménynyilvánítás kérdése, a politikai rendszer bírálata. Egyre több bírálat érte Antonín Novotny első titkárt is. A rendszer ingataggá válását olyan incidensek jelezték, mint az 1967. őszi prágai áramkimaradások miatti, gumibotos kommandóval szétvert utcai tiltakozás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.