2018. május 14., hétfő

FONTOS HATÁRIDŐ VOLT A DIÁKOKNAK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.05.14.


Azoknak a diákoknak, akik az első félévben abbahagyták tanulmányaikat, de még nem helyezkedtek el valamilyen munkahelyen, a jövő héten már egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük. Azoknak, akik a nyár elején fejezik be tanulmányaikat, december közepéig nincs gondjuk az ilyesmire. Mutatjuk, mi az eljárás az önállóan tb-t fizetőknek.

A 2017/2018-as tanév első félévére kapott diákigazolvány matricák érvényessége március 31-én járt le, azóta (kivéve persze azoknak, akik megújították diákigazolványukat) már nem vehető igénybe utazási kedvezmény. Annak, aki mégis próbálkozik, a megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül 8 ezer forint pótdíjat kell fizetnie a MÁV-START járatokon. A BKK-nál is kell pótdíjat fizetni, ott azonban lehetőség van arra, hogy a diák a pótdíjazástól számított 5 napon belül bemutassa az érvényesített diákigazolványt.

A tanulást valamilyen okból megszakítóknak az esetleges utazási büntetés mellett másra is kell figyelniük. A diákigazolványok érvényességi idejét követő 46. naptól ugyanis a munkát még nem vállalt tanulóknak egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük. Ez a határidő pedig holnap lejár. Ezt követően azonban még két hétig húzható a dolog.

Így néz ki az eljárás

Az előírások szerint ugyanis az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát (ez esetben a tanulói jogviszony megszűnését) követő 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz, a 16T1011 jelű adat- és változásbejelentő lapon. A nyomtatvány a www.nav.gov.hu honlapról letölthető, és benyújtható ügyfélkapun keresztül elektronikusan vagy nyomtatva postán, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton.

A NAV-hoz közvetlenül egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetők havi átlaga 2016-ben közel 200 ezer fő volt.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhó utáni hó 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06056229. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet fel kell tüntetni.

Lehetőség van egyébként arra is, hogy a jelenleg havi 7320 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – például a szülő vagy akár valamilyen szervezet fizesse meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.