2018. május 29., kedd

ITT MÁR CSAK AZ ISTEN SEGÍTHET - ROMÁNIA "RABSZOLGÁK" KIZSÁKMÁNYOLÁSÁRA ÉPÜL AZ ALFÖLDI AGRÁRIUM

168 ÓRA ONLINE
Szerző: RAJNAI ATTILA
2018.05.29.


A Duna–Tisza közi falvakban évek óta egyre nagyobb probléma azoknak a külföldről érkező vendégmunkásoknak a jelenléte, akik az agráriumban éhbérért robotolnak kora tavasztól késő őszig. Ők hazájukban is perifériára szoruló, nincstelen emberek voltak, és most Magyarországon tömegszállásokon összezsúfolva élnek, emberhez méltatlan körülmények között. Jelenlétük megkeseríti az érintett falvak lakóinak életét, de a hatóságokat ez nem zavarja: 

a romániai „rabszolgák” nélkül ugyanis nem lehetne betakarítani a termést.

Alig húsz kilométernyire a gigantikus méretű kecskeméti Mercedes gyártól, Bugacpuszta térségében, ebben a páratlan természeti környezetben mintha időutazásra indulnánk. Jakabszállásnál Orgovány irányába – keresztülhajtva az 1917-ben átadott és 2009-ben megszűnt kecskeméti kisvasút keskeny nyomközű sínpárján – agyonfoltozott az út, de a megjavítása már nem érdeke senkinek, hiszen errefelé nem járnak az alkatrészeskamionok, az emeletes autószállító trélerek, és a logisztikai cégek egyike sem épített ide ablaktalan dobozépületet. Megkerülök egy földes kerekű traktort, szemből egy fakult Lada Niva közeleg, a zöldellő pusztában birkák legelésznek, az út mellett békázó gólyákat pedig nem zavarja az autók zaja. Az alig több mint háromezres lélekszámú Orgoványt a közvélemény jobbára a Tanácsköztársaság bukása után összeálló önbíráskodó különítmények által elkövetett kegyetlenségekről ismeri, és kevésbé arról, hogy a települést 1800 hektár szőlő, 180 hektár bodzás veszi körül, és több mint negyven spárgatermelő család lakja.

A takaros családi házak a nyolcvanas éveket idézik. Az egyik porta előtt egy kék köpenyes, idős férfi áll, a hátán súlyos permetező. A gyümölcsfa leveleit vizsgálja.

– Jó napot! Merre laknak a vendégmunkások?

– A román cigányokra gondol?

– Nem tudom, csak azt, hogy illegálisan laknak a faluban, és napközben a földeken dolgoznak.

– Menjen itt a főúton a víztorony felé, ott lesz egy park, már nincs benne virág, mert ezek mind kitaposták. Mellette van egy nagy, bekerített terület. Oldalról nem látni be a betonfaltól, de elölről látszanak a mobilházak, na, azokban több mint száz lakik, aztán ha lefordul balra az önkormányzat felé, a Molnár Gergely utcába, a lelkészi hivatal mellett is áll egy ilyen ház, arról lehet felismerni, hogy körbe van nádazva. Abban is lakik vagy száz, ricsajoznak egész éjszaka. Meg aztán a kocsma utáni első utcában, a nagy, zárt kapus házban is vannak bőven családok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.