2018. május 3., csütörtök

KORRUPCIÓINFÓ: KLÓNOZOTT TANULMÁNYOKKAL KASZÁLT A FIDESZ-KÖZELI TANÁCSADÓ CÉG

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2018.05.03.


Nem bűncselekmény, hogy a Voldemort-ügyben is érintett Public Sector Consulting több településnek is eladta szóról szóra ugyanazt a tanulmányt – ezt állapította meg a NAV, és meg is szüntette a nyomozást.

Előzmények

Simonkáék nem tudnak leállni az unióspénz-szórással: egy nap alatt hat közbeszerzést toltak ki

Az Átlátszó által feltárt ügyben is nyomoznak Simonka György ellen

Korrupcióinfó: teleportált Simonka György családi cégének uniós pénzből épült autómosója

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Korrupcióinfó: Fideszes országgyűlési képviselőkhöz köthető közpénznyelő céghálózatot mutatott be Hadházy

Házkutatást tarthattak a dinnyekartelles fideszes képviselőnél

“Felháborító, hogy amikor belefutnak egy menthetetlen csalásba, egyszerűen hülyének tetteti magát a NAV azért, hogy a fő bűnösöket elengedje az ügyből” – így kommentálta szokásos Korrupcióinfóján Hadházy Ákos LMP-s politikus, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közép-dunáltúli bűnügyi igazgatósága megszüntette a nyomozást abban az ügyben, amiben Hadházy tett feljelentést kartellgyanú és hanyag kezelés miatt.

Nem érezte véletlennek ugyanis a képviselő, hogy egymástól több száz kilométerre levő településeken ugyanazt a három budapesti céget hívták meg sokmilliós „egészségmegőrző” projektekre. Egyik cégnek sincsen semmi közzé az egészségügyhöz, annál inkább a Mengyi-ügyhöz. A győztes cég a Voldemort sztori főszereplője, Public Sector Kft. volt – hangsúlyozta a politikus.

A Public Sectorral együttműködő pályázatlovag céghálóról lásd a Korrupciókutató Intézet fenti ábráját...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.