2018. május 1., kedd

KUNHALMI ÁGNES: NEM AZ ELIT ÁLL MÖGÖTTEM

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: -W-
2018.05.01.


Júniusban választ új vezetést a Magyar Szocialista Párt. Az elnöki tisztségért eséllyel Tóth Bertalan frakcióvezető és Kunhalmi Ágnes budapesti elnök, országgyűlési képviselő mérkőzhet meg. Kunhalmi a totális ellenzéki összefogás felé kormányozná pártját.

HVG.hu: Az utca és a pártokon kívüli kritikusok abban egyetértenek, hogy egyetlen ellenzéki indulóra lett volna és lesz szükség. Ebben az MSZP leendő elnökének főszerepe lesz. Önről azt írja az újság, hogy MSZP-DK tengelyen képzeli el az együttműködést.

Kunhalmi Ágnes: Nem, az önmagában soha nem volt elég. Ezen a választáson sem az MSZP-n múlt, hogy nem lett közös ellenzéki lista. De még csak nem is ez a lényeg. A lényeg: április 8-án többen szavaztak a változásra, mint a kormány fennmaradására, ennek ellenére kétharmaduk lett. Ez egy torz választási rendszer következménye is, ami bár jogilag legitim, erkölcsileg illegitim helyzethez és kormányzáshoz vezet. Most ennek a többségnek kell hangot adni. Ezt a többséget hagyhatjuk magára. A pártok sorsa sokadlagos kérdés. Az egyébként eldőlt, hogy a Párbeszéddel fenntartjuk a szövetségi politikát.

De a Párbeszéd nem oszt, nem szoroz, ne hülyéskedjünk.

Ezt azok mondják, akik különutas politikában gondolkodnak. Karácsony Gergellyel olyan megoldásokat vetettünk fel Magyarország sorskérdéseire, amik megtermékenyítően hatnak a politika egészére. Fontos, bátor, akár radikális gondolatokat. Erre van szükség, mert a világ alapjaiban alakul át körülöttünk, amíg mi befelé figyelünk a saját gondjainkra.

De akkor sem a Párbeszéd a kérdés, hanem a Jobbik és az LMP.

A mostani választás világosan megmutatta, hogy ezek részletkérdések. Nem a pártokat, hanem a szavazóbázist kell nézni. A valódi ügy az, hogy mit lehet kezdeni egy kisebbségből kétharmadot szerző párttal, hogyan lehet a társadalom többségének erejét politikává formálni. Fölösleges ködösíteni: ez most nem sikerült, pedig megvolt a többség. Mindenkinek el kell gondolkodnia, hogy pártszövetségként, egyedül futó pártként, civil mozgalomként, vagy más formában mit tett, döntései milyen kényszereket és következményeket hoztak.

A következő években fel kell építeni a mai Magyarországot meghaladni képes ideát, hálózatot és annak eléréséhez szükséges közösséget. Egyértelművé formálni, hogy ki Orbán igazi ellenfele és meg kell értetni, hogy a fideszes rombolással és gyűlölettel szemben hogyan néz ki egy igazságos és valódi fejlődésre képes Magyarország. Úgy gondolom, hogy a pártok identitásának és önállóságának fenntartása mellett kell megtalálni ezt a formát. Meg is fogjuk, többek között én is erre kérek most felhatalmazást. Ez nem beolvadást jelent, senkinek nem kell feladnia az identitását, de ebben a klímában és ilyen választási rendszerben fel kellene ismerni, hogy épp Orbán váltja mindannyiunk alatt a korszakot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.