2018. május 24., csütörtök

MALAC-MANHATTAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.05.24.


A hatalmas és leleményes Kínában, a Pekinghez közeli Yaji hegyekben építettek egy lakótelepet disznók számára. Két hétemeletes épületben laknak eddig a malacok, még kettőt húznak fel, az egyik tizenhárom szintes lesz. Ha teljesen elkészül a disznóváros, harmincezer boldog röfi lakja majd, és évi nyolcszázezer malac születik itt a tervek szerint.

A grandiózus építkezés felkeltette Pártunk figyelmét a panelprogram továbbfejlesztése miatt is, de elsősorban népesedéspolitikai szempontból. A Lendvai utcában úgy vélték, ha a kínaiak ezekkel a házakkal rá tudják venni a malacokat a permanens szaporodásra, a magyar ember is képes erre, tanulmányutat szerveztek tehát.

Németh Szilárd indult volna, hogy Csepelen ezt az egészet seperc alatt megvalósítja, de Káslert küldte a Párt, mert mégis csak ő az emberminiszter, neki kell hát a disznók lakhatását és nemi életét tanulmányozni, hogy gazdag tudással térhessen aztán haza a messzi vidékről. Orbán et. is élénken érdeklődött a projekt iránt, elképzelte, amint mondhatja, mi van röfi, s pláne tömegek előtt és sokszor.

De már az érdeklődő levél megírásánál bajok mutatkoztak. Jolika, a titkárnő MKKP-t írt KKP helyett, mert azt ismerte. A miniszternek kellett felvilágosítani, hogy az MKKP, azok olyan liberális, festegetős ördögfattya, a KKP, azok meg a böcsületes kommunisták Kínából. Így, az akadályokat leküzdve megszületett a kérvény, kis idő múlva pedig ez a Kásler indulhatott is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.