2018. május 7., hétfő

NYELVI JEGYZET PROGRESSZÍV BARÁTAIMNAK AZ ORSZÁG MODERNIZÁCIÓJÁVAL KAPCSOLATBAN

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2018.05.06.



B.R.-nak

Az ország hetven százaléka a nemzeti szocialista jelenreszavazott -- nem egyszerűen a szocialistára, tehát nem volt döntő szerepe a választásban csupán az állami gondoskodásnak (a propagandának -- hogy melyik fajta állami gondoskodás jut el a fülekig -- persze volt). Aminek döntő szerepe volt, az az idegenektől való félelmet az irracionalitásig fokozó etnicista ajánlat.

Ezt tudjuk. Mégis érdekes, ahogy a progressziót és a modern európai társadalmakat zászlajukra tűző balos pártok lassan zárványok lesznek ebben az országban -- érdekes mármint, hogy miért válnak zárvánnyá. (Zárójel: rögtön azért, mert a progressziót és a modern európaiságot persze nem értik és nem tudják képviselni, de lépjünk ezen túl.) Azért várnak zárvánnyá -- amiért a progresszív, leftist értelmiség is merőben terméketlen --, mert nem veszik komolyan: egy társadalmat nem lehet A-ról X-re juttatni egy csapásra, egyetlen egységugrással, radikális fantazmagóriák mentén, hanem először egy, majd több rétegét meg kell barátkoztatni B-vel, aztán C-vel stb. Megfigyeltem, hogy amikor -- leginkább a Polgári Konzervatív Párt nevében -- elkezdek beszélni a B-nek megfelelő nyelven, akkor rendre szép számmal ugranak rám a progresszív ismerőseim, hogy Orbán erkölcstelen rendszerét támogatom (nem pedig Rawls, de legalább Tocqueville liberalizmusát). Holott éppen csak Orbán nyelvén túl kell szólni azokhoz, akikről azt várjuk, hogy megértsék, miért kéne A-ról B-re eljutniuk: hogy miért rossz A-ban, miért lehet jobb B-ben. X-ről beszélni nekik (függetlenül X valós előnyeiről, amelyeket itt nem kérdőjelezek meg) érhetetlen, haszontalan, sőt visszás. Ezt a visszásságot igazolja a baloldali értelmiség és pártjainak terméketlensége és közéleti kudarcai...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.