2018. május 1., kedd

TÍZBŐL NÉGY MEGKÉRDEZETT SZERINT CSALÁS TÖRTÉNT A VÁLASZTÁSON

VÁROSI KURÍR
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Városi Kurír
2018.05.01.


A megkérdezettek fele elégedetlen az április 8-ig választások eredményével, kicsivel kevesebben vannak akik elégedettek azzal – derül ki a Publicus felméréséből. A megkérdezettek 87 százaléka válaszolt úgy, hogy részt vett az április 8-i választásokon, és azok közül, akik nem mentek el szavazni, tízből négyen ma máshogy döntenének, és elmentek volna. Akik szavaztak, tízből kilenc fő (87 százalék) nem változtatna a szavazatán az eredmények ismeretében.

A Fideszre leginkább azért szavaztak a választók, mert úgy gondolják, hogy a párt megoldja a menekültproblémát, mert jobban él, vagy mert mindig is a Fideszre szavazott. Az ellenzéki szavazók közül legtöbben azt említették a helyzet okának, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak megegyezni, lényegében ennyien mondták azt is, hogy megtévesztettek, megfélemlítettek a szavazók, illetve sokan említették még a választási rendszert is. A megkérdezettek majd’ fele szerint nem történt érdemi csalás a választásokon, tízből négy fő – az ellenzéki szavazók háromnegyede szerint igen. A választók több mint fele, az ellenzékiek háromnegyede úgy gondolja, hogy a baloldali ellenzék sikeresebb lehetett volna, a megtörténtnél szorosabb együttműködéssel. A szélesebb együttműködés elmaradásáért azon szavazók, akik szavaztak volna rá, elsősorban az LMP-t, és a Jobbikot teszik felelőssé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.