2018. május 22., kedd

ÚJABB BIZONYÍTÉK: KOCKÁZAT NÉLKÜL NYÚLHATÓK LE AZ UNIÓS TÁMOGATÁSOK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: RAJNAI ATTILA
2018.05.22.


Még mindig nincs gyanúsítottja annak az évek óta tartó nyomozásnak, amely a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal különböző pályázatain elnyert állami támogatások jogosulatlan, illetve céloktól eltérő felhasználása miatt indult. Pedig a hivatalos iratok szerint az ügy nem túl bonyolult. A gyanúval érintett társaságok időközben sorra bedőltek, a főszereplő pedig – mintha mi sem történt volna – már új cégeket irányít.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest megyei Adó- és Vámigazgatósága három éve indított vizsgálatot az Inno-Biotech Kft. áfa-visszaigényléseivel kapcsolatban. 2015 augusztusában revíziót tartottak a cég telephelyén, és a jegyzőkönyv szerint az ellenőrcsapat az alábbiakat állapította meg: „A társaság gazdasági tevékenységére utaló jeleket nem tapasztalt, a beszerzésben szerepeltetett EP-LAB 150 enzimtermelő berendezés a helyszínen nem volt megtalálható.” Sőt a cég partnerénél, az IC-Produkt Zrt. telephelyén sem volt ilyen berendezés, holott papíron mindkettő nagyon is létezett, legalábbis az Inno-Biotech Kft. busásan fizetett az IC-Produkt Zrt.-nek a technológiáért. (2015. február 2-án 42 millió 355 ezer forintot, amit márciusban további négy számla követett összesen 114 millió 490 ezer forint értékben, ezekből kettőnek enzimtermelő berendezés volt a megnevezése, a másik kettőnek pedig szoftver.)
Az adóhatóság szerint sem az Inno-Biotech Kft., sem az IC-Produkt Zrt. nem tudott bemutatni olyan bizonylatokat, amelyek alátámasztanák, hogy valós gazdasági tevékenységet végeztek volna. A NAV augusztusi ellenőrzésének jegyzőkönyve szerint az enzimtermelő berendezés helyett a telephelyen csupán két tartályt fedeztek fel, de sem laboratóriumnak, sem a berendezés működtetéséhez szükséges eszközöknek, illetve szoftvereknek nem találták a nyomát. Ráadásul az Inno-Biotech Kft. alkalmazottai a kihallgatásuk során ellentmondásba keveredtek, volt, aki azt vallotta, hogy a berendezések beszerzése még folyamatban van, mások viszont azt mondták, hogy azokat visszaküldték, mert meghibásodtak. Alvállalkozókat, beüzemelőket, gyártókat nem tudtak megnevezni, szállítási dokumentációik sem voltak. Az adóellenőrök végül azt a konklúziót vonták le, hogy a számlák kiállítása, illetve befogadása „tudatos szervezés eredménye volt”. Azt is megállapították, hogy a társaságok között személyi összefonódás van: „Dr. Szakács Tamás a vizsgált időszakra vonatkozó értékesítési ügylet minden egyes pontján az IC-Produkt Zrt. és az Inno-Biotech Kft. esetében is irányító szerepet tölt be.”
Mindezek alapján az adóhatóság a számlakibocsátó cég adólevonási, valamint áfa-visszaigénylési jogát 2016. június 30-án elutasította. Büntetőeljárást azonban hivatalból nem indított. A helyszíni szemle és a határozat meghozatala között több mint egy év telt el, ezalatt megváltoztak a tulajdonviszonyok: az IC-Produkt Zrt. 2015 végén, az Inno-Biotech Kft. pedig 2016 elején eladta a többségi részvényeit, mindkét céget egy szlovák származású férfi, Laczi János vásárolta meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.