2018. május 31., csütörtök

VEKERDY TAMÁS: A KORMÁNY EGY JÓL MANIPULÁLHATÓ RABSZOLGATÖMEGET AKAR, MIKÖZBEN AZ ORSZÁGOT PUTYINHOZ, A BIZTOS VESZTESHEZ KÖTI

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: VEKERDY TAMÁS
2018.05.30.


Ismét az urak és cselédek országát építjük? – kérdezi a pszichológus, akivel a kivándorlásról és a hiányzó Dózsa Györgyökről is beszélgettünk.

- Vekerdy Tamással legutóbb tavaly nyár elején beszélgettünk, az interjúban akkor leginkább az oktatási rendszer problémái kerültek szóba. A pszichológus azt mondta nekünk, hogy rémülten nézi azokat az őrületeket, amik az oktatásban folynak, érzése szerint „a legfelső parancsra”.
- Most ismét interjút kértünk tőle, de immár az ország helyzete volt a fő téma.
- A közéleti ügyekben is gyakran megszólaló Vekerdy megdöbbenve nézi az ellenzék cselekedeteit, és azt mondja, úgy látni, mintha újra az urak és cselédek országa épülne.

„Ilyen bukásra nem számítottam. Naiv vagyok, de én azt hittem, hogy valamilyen összjáték lesz az ellenzék között, a hódmezővásárhelyi példából is kiindulva. Ezt a teljes őrületet és rohanást az öngyilkosságba, amit például az LMP azóta is csinál, felfogni nem tudom. Az embernek azt kell gondolnia, hogy megbolondultak, vagy pedig egyszerűen a Fidesz dolgozik határozottan és erősen ezen a vonalon” – mondja Vekerdy Tamás.

Nincs esély konszolidációra

Volt idő az elmúlt nyolc évben, amikor Vekerdy el tudta képzelni, hogy az Orbán-rendszer konszolidálódni fog, de ma hiába szeretné, ezt már nem tartja elképzelhetőnek: „Ösztönörvényben pörög ez a hatalmi elit: semmit nem engedhetünk el, semmiben nem engedhetünk, gazdagodni kell tovább, mert egyre nagyobb a tét. Nincs elég bölcsesség se a konszolidációhoz, és senki nem tud ellenállni a vezérnek, csakis az ő akarta érvényesül.”

Vekerdy azt mondja, az elkövetkezendő években éppen ezért valószínűleg az a kormányzati retorika folytatódik, amit az elmúlt ciklusban láttunk, mert már csak a szavazatmaximalizálás mozgatja a kormányt és a pártot. „Mint sokan mondják, ma nem kormányzás folyik, nem oldják meg az egészségügy, az oktatás és az egyéb területek helyzetét. Ehelyett a kormány félelmet kelt, gyűlöletet szít. Ezek jól kézben tartható, jól manipulálható érzelmeket hívnak elő az emberekből” – mondja a pszichológus, aki szerint hiába csak az ország kisebbik felére tud így hatni a Fidesz, a választási rendszerből fakadóan a parlamentben kétharmados többségük van. „Igaz, amit a tüntetők mondtak, hogy mi vagyunk a többség. Törvényszerűen igaz, ennek ellenére a többség parlamenti reprezentációja egyharmad. És az is szétforgácsolt, egymást gyűlölő állapotban van” – magyarázza Vekerdy...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.