2018. június 13., szerda

A HAJLÉKTALANSÁG CSÖKKENTÉSÉHEZ KŐMŰVESEKRE VAN SZÜKSÉG, NEM RENDŐRÖKRE

MÉRCE
Szerző: MISETICS BÁLINT
2018.06.13.



Ismét a közterületi hajléktalanság hatósági üldözésével kampányol a Fidesz, amint azt Bajkai István sajtótájékoztatója mutatja. Bajkai bejelentette: „arra kéri a kormányt”, hogy az Alaptörvény módosításával „teremtse meg annak a jogi lehetőségét, hogy a közterületi tartózkodás […] ne legyen a jelenlegi formában megengedett”.

Rejtély, hogy Bajkai – pontosabban azok, akik ezt a feladatot kiadták neki – mit szeretnének még, hiszen miután az Alkotmánybíróság 2012 novemberében jogsértőnek találta és megsemmisítette a közterületi hajléktalanság hatósági üldözéséről szóló jogszabályokat, a Fidesz csak azért is beleírta az Alaptörvénybe (már 2013 márciusában), hogy a hajléktalanság bizony büntethető, a szabálysértési törvény és számos önkormányzat helyi rendelete pedig ki is jelölte azokat a területeket, amelyeken a hatóságok intézkedhetnek a fedél nélkül élő emberekkel szemben.

Az mindenesetre önmagában is szomorú, hogy az immáron közel egy évtizede kormányon lévő Fidesznek lényegében nincsen más gondolata vagy üzenete az egyik legsúlyosabb szociális válsághelyzettel, az évről évre ezrek életét megnyomorító közterületi hajléktalansággal kapcsolatban, mint az, hogy az ilyesmi zavarja a többi városlakót, úgyhogy jobb volna hatósági úton fellépni ellene.

Sokak számára „megterhelő” a közterületi hajléktalanság, mondta Bajkai – de itt persze nem azokra az emberekre gondolt, akik fedél nélkül élnek és ebben tönkremennek, esetleg bele is halnak, hanem kizárólag azokra a lakókra, akiknek mások nyomora kellemetlenségeket okoz. A képviselő szerint a hajléktalanság „közbiztonsági”, „közegészségügyi” és a város élhetőségével kapcsolatos probléma is – az fel sem merült, hogy mindemellett esetleg szociális vagy lakáspolitikai probléma is volna.

Ráadásul Bajkai István, az új parlament egyik leggazdagabb – és alapvetően közpénzből meggazdagodott – képviselője, aki még hivatalos vagyonnyilatkozata szerint is havi 6 millió forintból él, azt gondolja, hogy a havi 54 ezer forintos közfoglalkoztatási minimálbérből valaki „rendezni tudja az életét”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.