2018. június 20., szerda

A KÖNYV SZERINT 1,2 MILLIÁRD FORINTOT ÉR A SZATMÁRNÉMETI SZÁLLODÁT BIRTOKLÓ CÉG, AMIT TAVALY VETT MEG A MAGYAR ÁLLAM

ÁTLÁTSZÓ / NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERE
Szerző: SIPOS ZOLTÁN
2018.06.19.


A magyar állam tulajdonában lévő Manevi Zrt. tavaly decemberben megvette a román Dacia SA nevű céget, és azon keresztül a Szatmárnémetiben található Pannónia Szállót. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, és a Manevi üzleti titokra hivatkozva nem adta ki az adásvételi szerződést. A két cég irataiból azonban sikerült kiderítenünk néhány információt a tranzakcióval kapcsolatban.

Június 10-én jelent meg itthon a hír, hogy a magyar állam 2017-ben vett egy szállodát Szatmárnémetiben. Egész pontosan a magyar állam tulajdonában lévő Manevi Zrt. megvásárolta a romániai Dacia SA vállalatot, aminek a birtokában van a Pannónia Szálló.

Az erdélyi sajtó már 2018 elején beszámolt az ügyletről, és az Átlátszó Erdély munkatársa akkor ki is kérte az adásvételi szerződést a Manevi Zrt.-től. Az állami cég azonban üzleti titokra hivatkozva nem adta ki a dokumentumot kollégánknak.
Titkolják az adásvételi szerződést

A vételár eddig sem a magyar, sem a román sajtóban nem jelent meg. Az állam, a Manevi, a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV, és egy kormánypárti politikus sem nyilatkozott az ügyben. Csupán az került be a hírekbe, hogy Závodszky Péter, a Manevi vezérigazgatója, és Baka Levente, a Dacia SA jövendőbeli vezetője néhány hete találkozott Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével, aki optimistán nyilatkozott az épület hamarosan kezdődő felújításáról.

Most, hogy már az MTI is beszámolt a szállodavásárlásról, tettünk egy újabb próbát, de a Manevi ismét megtagadta a szerződés kiadását üzleti titokra hivatkozva.

Viszont az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában elérhető a Manevi Zrt. tavalyi beszámolója (ezt minden magyarországi cégnek május végéig le kell adnia a bíróságon), és a korábbiak is.

A dokumentumokból kiderül, hogy
- 2016-ban a Manevinek nem volt a tulajdonában egy cég sem,
- 2017 óta viszont már tulajdonosa egy 1,2 milliárd forint értékű cégnek.

(“Befektetett pénzügyi eszközök közt a Társaság egy 1.237.459 E Ft értékű tartós részesedést tart nyilván.”)

Ez minden bizonnyal a szatmárnémeti Pannónia Szállót birtokló Dacia SA...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.