2018. június 18., hétfő

A PUDING PRÓBÁJA

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2018.06.18.


Szokatlanul hosszú előkészítés után és szokatlanul hosszú időt hagyva a felkészülésre, július 1-jén hatályba lép az új Büntetőeljárási törvény, a Be. Persze csak nálunk szokatlan mindez, mert ez máskor is így lenne normális. Az előjátékhoz tartozik, hogy a Navracsics Tibor igazságügyminisztersége idején megbízott, nem kis koponyákból álló kodifikációs bizottságot a hivatalba lépő új miniszter, Trócsányi László tanácsadó testületté fokozta le, és saját minisztériumán belül új bizottságot hozott létre.

Az új Be-ről eddig jóformán csupán Magyar György ügyvéd vészkiáltásai jutottak el a széles publikumhoz, azzal riogatva mindenkit, hogy az új Be. szerint az úgynevezett előkészítő eljárásban akkor is titkos megfigyelés áldozata lehet bárki, ha a bűncselekménynek még a gyanúja sem merül fel.
Nem akarnék hosszú bekezdéseket áldozni erre a témára, de idézném a TASZ szakmai igazgatóját, aki kiemelte, hogy a hatósági lehallgatás, illetve a titkos megfigyelések továbbra is bírósági engedélyhez vannak kötve. „Ilyen esetekben a hatóságnak név szerint kell jeleznie és indokolnia a bíróság felé, kit és miért figyelne meg, ami jogállami garanciának tekinthető akkor is, ha gyanúsításra még nem került sor.” Szabó szerint több fejlett országban vannak erre hasonló példák.

Az sem közömbös, hogy nem bármilyen bűncselekmény esetén lehet ezeket az eszközöket alkalmazni. Bűncselekmény megelőzése céljából például csak akkor, „ha megalapozottan feltehető, hogy attól a szervezett bűnözéssel kapcsolatos, illetve szervezett bűnözői csoportok azonosítását lehetővé tevő információk megszerzése várható.” Azt persze megértem, hogy a korábbi tapasztalatok alapján nem fűződik túl nagy bizalom az eljáró nyomozóhatóságokhoz, beleértve az ügyészséget is, de azért aki ártatlan, annak azért annyira nem kéne halálra rémülnie!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.