2018. június 19., kedd

ANYA, KI VAGYOK RÚGVA AZ ISKOLÁBÓL

INDEX
Szerző: BOHUS PÉTER
2018.06.19.


Az utolsó tanítási héten behívatta és gyakorlatilag kirúgta a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola több tucat diákját az intézmény igazgatója. A radikális döntés körülményei ma még nem teljesen tisztázottak, és az is jellemző a történetre, hogy amikor hétfőn reggel telefonon felhívtam Duna Katalin igazgatónőt, nekem az egész történetet letagadta.

De kezdjük az elején. A múlt héten egész Balatonfüredet és a környéket is megrázta, amikor a rendőrség harminc-negyven középiskolás otthonában razziázott. Az egyenruhások a kora reggeli, hajnali órákban házkutatási paranccsal érkeztek a gyerekek szüleinek házához, a lakásokat felforgatták. Drogot kerestek, illetve a gyerekeket, akiket aztán elő is állítottak. Vért és vizeletmintát vettek tőlük: úgy tudjuk, egy kiterjedt, kábítószerrel kapcsolatban indult eljárás miatt vették elő a diákokat.

Hogy milyen célt szolgált egy ekkora volumenű rendőrségi akció néhány füves cigi elszívása miatt, egyelőre rejtély, mert a megyei rendőrség nem válaszolt a pénteken elküldött kérdéseinkre. A szülőktől megtudtuk, hogy a történet az iskolában nem is most, hanem néhány hónapja kezdődött, amikor az iskolai kézilabdacsapat feléről kiderült, hogy füvet szívtak. Egy tanár feljelentést tett, a gyerekeket kirakták a csapatból, de tanulmányaikat az ügy nem érintette. (Cikkünk megjelenése után a helyi kézicsapattól kapott tájékoztatás szerint csak egy gyerekről van szó, és őt se ezért, hanem más okból rakták ki). Viszont a rendőrség ezután rászállt az iskolára és a tanulókra.

A gyerekek egy része éppen csak elmúlt 18 éves:

A SZÜLŐKNEK NEM ENGEDTÉK MEG, HOGY JELEN LEGYENEK A KIHALLGATÁSUKON.

Ennek az lett az eredménye, hogy minden gyerek beismerte, kivel, mikor és hol szívott. Egy osztályból többen például a legutóbbi osztálykiránduláson.

A történet így önmagában is erős lenne, hiszen kiderül, hova vezet a szigorú állami büntetőpolitika néhány füves cigaretta miatt.

De a történet másnap az iskolában váratlan fordulatot vett, amikor az igazgatónő hárompercenként egyesével behívta magához a diákokat, és ott az összes érintett gyerekkel közölte, hogy vagy keresnek maguknak egy másik iskolát – amire két hetet kaptak –, vagy fegyelmi eljárással kicsapják őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.