2018. június 4., hétfő

AZ ÁLLAM MEGVESZI MÉSZÁROS LŐRINCTŐL AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB NAPERŐMŰVÉT

444
Szerző: MAGYARI PÉTER
2018.06.04.


Megy már a DD

- tudtuk meg több iparági forrásból is. Azt írták körül így, hogy Mészáros Lőrinc naperőművét hamarosan megvásárolhatja a magyar állam.

A DD (Due Diligence) a bevásárlás előtti átvilágítást jelenti. Mészáros Lőrinc eddig állami megrendeléseken keresztül jutott elsősorban pénzhez, illetve komoly hiteleket is felvett bevásárlásaihoz bankoktól, továbbá a tőzsdén részvények eladásával is szedett be pénz vállalatai számára, szóval sok forrása volt fantasztikusan gyors meggazdagodásának.

De most először fordul elő, hogy egy céget ő ad el az államnak, és így juthat tőkéhez.
A Mátrai Erőművel együtt szerezte meg

A Mátrai Erőművet a német RWE nevű óriásvállalat vette meg a magyar államtól, még a Horn-kormány idején. A németek tavaly túladtak a Paks utáni legnagyobb magyar áramtermelőn, a vevő egy cseh - magyar konzorcium volt. Magyar részről Mészáros Lőrinc volt az érdekelt a Status Power Invest nevű cégén keresztül, cseh (és szlovák) oldalról pedig az Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH).

Mészáros a sikeres bevásárlás után néhány hónappal megállapodott az EPH-val, hogy 2019-ig két részletben kivásárolja őket, és az erőművet bevitte az egyik tőzsdei cégébe (Opus Global), és Beatrix nevű lányát tette az erőmű felügyelő-bizottságának elnökévé. Az MVM-nek maradt egy kisebbségi tulajdona (ami már az RWE idején is megvolt), de az erőmű egyértelműen fő tulajdonosa Mészáros Lőrinc lett.

Mészáros azt mondta, hogy más elképzelései voltak neki és a cseheknek az erőmű jövőjéről, ezért kellett kivásárolnia őket. Az EPH kirúgásokkal és más megszorításokkal még gyorsan kisajtolta volna az erőműből, amennyit bír, de Mészáros azt mondta, hogy neki komolyabb tervei vannak.

A Mátrai Erőmű lassan elöregszik. Vagy fel kellene újítani rengeteg pénzből, vagy be kell zárni egymás után a blokkjait öt-tíz éven belül. Mivel a közeli lignitbányából származó üzemanyagra épülő technológia se nem túl hatékony, se nem környezetbarát, ezért már az erőmű megvásárlásakor is az volt az iparági konszenzus, hogy a Mátrai Erőművet elsősorban annak éri meg megszereznie, aki majd a kormánytól elegendő támogatást szerez a bezáráshoz, rekultivációhoz, vagy esetleg egy nagyon drága, de zöldebb technológia bevezetéséhez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.