BŰVÖS SÁL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.06.18.

Az egyik mogyorószín és dióbarna, a másik kockái téglapirosak. Itt vannak az ebédlőben, a szék háttámláján. Már egy hónapja itt vannak.

Azon a napon vihar készülődött. Feltámadt a szél, szúrós esőt sodort. Ünnep volt, az üzletek zárva, az arab negyed messze. Egy kis marokkói boltot találtunk nyitva. Tavasz volt, majdnem nyár, az árukészlet ennek megfelelő. Pléd kellett volna, de az nem volt az üzletben, asztalterítőt, hímzett faliképet mégsem boríthatunk a fejünkre. A kendőbe burkolt eladóhölgy ezt ásta elő, amikor sikerült elmagyaráznunk, mit szeretnénk. Két széles sálat, stólát, vállkendőt, nem tudom a szakszerű elnevezést. Valamilyen puha szőrből készült szövött dolog. Meleg, olcsó, a célnak pont megfelelt.

El is feledkeztem róluk. Amikor hazaértünk és előkerültek a bőröndből, akkor valamiért nem a szekrénybe tettem, hanem a szék háttámlájára. Ahol most is vannak. Másnap, harmadnap, napokig éreztem Granada illatát. Biztosan az orromban maradt, lerakódott a tüdőmben, de inkább az agyamban, a lelkemben. Ezt gondoltam. A sáfrány, a kardamom, a füstölt paprika, a fahéj, bors, ezerféle ismert és ismeretlen fűszer és tea illata. A virágzó citromfák, a teázókból kicsorgó vízipipafüst, a sülő ételek, a mindenhol ott lógó hatalmas sonkák, a csak reggel kapható friss churros, a fákon kelő napként függő narancs, az olajfák és a füstölők illata. Granada illata.

Reggelenként, amikor kijöttem a nappaliba, elég volt behunyni a szememet és máris ott sétáltam a szűk kis utcákon, a gránátalma szimbólum ott volt a talpam alatt, a villanyoszlopok fém ajtaján, a türkizkékkel díszített kerámia utcanév táblákon én pedig bódultan álltam meg a pici bolt nyitott ajtajában, ahol kis és nagy zsákokban fűszerek várták a vásárlókat. Rengeteg, rengeteg fűszer.

Behunytam a szememet és ott voltam a Bar los Diamentesben, vadidegenekkel együtt ültem a hosszú asztalnál, a kényelmetlen padon és a séfek a szemem előtt készítették az ételeket, a pincérek rohangáltak és ordítva kérdezték, ki kérte a polipot, érzem az édeskés bundában illatozó friss halak illatát, a gyufaszálnyira aprított sült cukkinit, amire melaszt szokás csorgatni. Ott ültem az eldugott kis tapas-bárban, ahová turista nem téved be, egy apró hentesbolt, ahol vásárolhatsz, de ha tudod, hogy mit keresel és elmész a pult mellett, a hátsó teremben ott vannak az asztalok és hozzák hatalmas fa vágódeszkán a sonkákat, szalámikat, sajtokat, friss kenyeret és persze a bort és a mosdó olyan vicces, mert pici és ha kinyitod az ajtót egyszerre kell meggörnyedni és a lábad elé figyelni, mert fejmagasan gerenda, de előtted mindjárt lépcső. Úgy hívják a helyet, hogy a pult mögött...

ITT OLVASHATÓ