2018. június 15., péntek

ÉLJEN A NEM KERESZTÉNYI, NEM DEMOKRATIKUS, DE LEGALÁBB TÖRVÉNYTELEN HAZAI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.06.14.


Mostanság meglepően csendes volt Handó Tünde és az általa teljhatalmat birtokló OBH. Ez a jótékony csend azonban nem tartott sokáig. Amióta az OBT-be olyan tagok kerültek, akik megelégelték Handó mindenek feletti hatalmát, konfliktusok tucatjai alakulnak ki a két intézmény között. Az OBT ugyanis az a szervezet amelynek – papíron legalábbis – feladatai közé tartozik az OBH és Handó Tünde munkájának ellenőrzése. Ezzel nem is volt gondja a fideszes Szájer József feleségének egészen addig, ameddig a jó káderek helyére olyanok nem kerültek, akik valóban kérdéseket mertek feltenni.

Ennek következményeként Handó megpróbálja ellehetetleníteni és megfélemlíteni az OBT munkatársait. Amellett, hogy saját hatáskörben eldöntötte, hogy ő bizony nem ismeri el az OBT-t, mint törvényesen működő szervezetet, állandó támadás alatt tartja annak ellenzéki bíróit. Noha Handóról bebizonyosodott, hogy hatalmával visszaélt, amikor egyszerűen megsemmisített egy nyertes pályázatot – egymás után kétszer – , mert a számára nem szimpatikus bíró lett volna annak győztese. De hát ez kit érdekel ugye? Ez ugyanis a magyar igazságszolgáltatásban erény, nem pedig gusztustalan, a pozícióval összeegyeztethetetlen viselkedés.

A hazai sajtó a napokban hozta le a történetet, miszerint 3 OBT tag megfélemlítésével próbálnak üzenni a renitens bíróknak. Történt ugyanis, hogy 3 bíró megjelent az OBH épületében, hogy iratokat vegyenek át ellenőrzésre. Erre azért volt szükség, mert noha az OBT feladata az OBH munkájának ellenőrzése, utóbbi – vagyis annak vezetője, maga Handó Tünde – többszöri kérés ellenére sem volt hajlandó a kért papírok átadására. Így hát megunva az üzengetést, az OBT három tagja személyesen ment átvenni a korábban kért, de át nem adott iratokat.

De nem az történt amit várna az ember. Noha előre szóltak, hogy pontosan mely iratokért mennek, megérkezésükkor ezeknek még csak nyomát sem találták. Tehát Handó magasról leszarta, hogy az őt ellenőrző hivatalnak kiadja a kért iratokat. Hogy ezt mégis miért tette? Mert pontosan tudta, hogy megteheti. Az OBT ugyanis nem rendelkezik saját épülettel, annak irodája az OBH épületében van, amely iroda titkárnőjének Handó Tünde a munkáltatója. Nagyszerű nem? Demokrácia felső fokon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.