Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.06.08.
Nagy örömmel vállaltam ezt a felkérést, jólesett, hogy rám gondoltatok. Úgyhogy le is ültem úgy egy hónappal ezelőtt a géphez, hogy megírom ezt a kis megnyitó szöveget. Aztán csak ültem, néztem a képernyőt, és nem tudtam leírni semmit. Na, majd néhány nap múlva újra nekiveselkedek, gondoltam. Aztán legközelebb megint csak ez történt. Ez a nap ünnep, én pedig alapjában mindig is bizakodó ember voltam, hát akkor miért nem sikerül kipréselnem magamból valamit, amitől az, aki hallja, vidámabban ünnepelhet?
Úgy érzem, visszafelé folyik a víz a Dunában, a békés és derűs együttélés nemek, népcsoportok, kisebbségek és nagyobbságok között ismét megkérdőjeleződik, ismét ott ágálnak a politikusok és az általuk felheccelt, bizonytalan frusztrációjukat becsatornázó emberek, ahol semmi keresnivalójuk: embertársaik hálószobájában, magánéletében, legintimebb döntéseiben.
Nem csak a Dunában folyik a víz visszafelé, sok nagy folyó iránya megfordult, a Mississippitől a Volgáig. Hát, akkor, gondoltam, következzen egy melankolikus megnyitó beszéd. De a melankólia sem lenne pontos, nem tudok én olyat írni, nem vagyok melankolikus alkat. Megpróbáltam hát egy lépést hátrálni, úgy ránézni a mai helyzetre, a mai közérzetre, a kitapintható irányokra a közbeszédben. Nem lett könnyebb a szívem. Aztán hátrébb léptem még egyet. És onnan, távolról nézve mégiscsak találtam valami biztatót a nagy mintázatban, aminek éppen egyik kanyarulatában araszolunk mi, épp ma, épp itt élő emberek.
Nézzük az emberi társadalmat, annak egészét ezen az egyre kisebb, szűkösebb, gyönyörű bolygón, az emberiséget, ahogy egyre szorosabb kapcsolatban és kölcsönös egymásrautaltságban él, és nézzük ennek az egésznek az evolúciós érdekeit. A történelem nem „politically correct”, az evolúció nem „politically correct”. A változások az egész sikeresebb túlélését biztosítják a változó életkörülmények között. Nem gondolom, hogy a női emancipáció XX. század eleji mozgalma azért hozott a mindennapi életünkbe annyi alapvető (mára már teljesen megszokott és magától értetődő) változást, mert hirtelen mindenki jó fej akart lenni a nőkkel. Inkább azért, mert a társadalom egészének már nem érte meg a saját alkotó energiájának, munkaerejének, kreativitásának a felét egyszerűen kidobni az ablakon. Ennek a közös, mindannyiunk, nemcsak a nők érdekében történő változásnak voltak áldozatkész eszközei a korai feministák, a szüfrazsettek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.