2018. június 30., szombat

EURÓPA ORBANIZÁLÓDIK MIGRÁNSÜGYBEN, BRÜSSZEL UTÁN CSUPÁN TÖRÉKENY ÉS ÁTMENETI A TŰZSZÜNET - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.06.30.


- A menekültek be(nem)fogadása kapcsán továbbra is a populisták diktálnak a mérsékelt erőknek, a belső ellentétek tovább éleződnek, bár a csúcson Merkel helyre rakta Orbánt, aki képes lett volna megállapodás nélkül felállni az asztaltól

- Brüsszel két napon át az embertelenség fóruma volt - mondja a legnagyobb német segélyszervezet vezetője

- Úgy hírlik, hogy a friss botránytól függetlenül heteken belül távozik a budapesti francia nagykövet

Spiegel

Európa orbanizálódik, Brüsszelben az állam- és kormányfők szinte kizárólag az EU bezárkózásáról tárgyaltak, kerüljön az, amibe kerül. A menekültek jogai már nemigen érdekesek. Ezt a lengyel miniszterelnök fogalmazta meg a legvilágosabban: „Aki be akar fogadni migránsokat, az csak tegye, ám erről a V4-ek más véleményen vannak”. És tényleg: a záródokumentum csupán a menedékkérők önkéntes átvételéről rendelkezik, meg egyébként is mindössze bizonytalan szándéknyilatkozatokat tartalmaz, amelyekről egyáltalán nem látni, miként lehet azokat átültetni a gyakorlatba. Viszont Orbán Viktor meglepően visszafogott volt. Már az Európai Néppárt előkészítő tanácskozásán sem szólt egyetlen szót sem a migránsokról, de ennek az volt az oka, hogy minden úgy alakul, ahogyan ő szeretné. Emellett tény: az uniónak nincs eszköze, hogy jobb belátásra bírja. Ám nem látni, hogy Merkel elérte-e legfőbb belpolitikai célját, azaz meg tudja-e békíteni a CSU-t.

FT

A vezércikk úgy ítéli meg, hogy az EU átevickélt a migrációs akadályon. Csodaszer ugyan nincs, de lehet jobb módszereket is találni a probléma kezelésére. Amikor a bevándorlásról van szó, a fő áramlat politikusai a sarokba szorulnak, mert nem képesek vetélkedni azzal a szenvedéllyel és vitriollal, amit az egyre sikeresebb jobboldali populisták felmutatnak. Arról is csak nehezen tudják meggyőzni a választókat, hogy milyen előnyei vannak a menekültbarátabb, illetve emberségesebb megközelítésnek. A Brüsszelben aláírt egyezményt politikai szemüvegen át kell nézni: a vezetőknek mindenképpen valamilyen egyezményt kellett tálalniuk a hazai közönség számára és a megszületett konszenzus eleget tesz ennek a kívánalomnak. Hatalmas ellentéteket takart el, bár a mélyben meghúzódó okok kezelésére nem sok azonnal bevethető gyógyírt kínál.

Ami új, az az, hogy lesznek gyűjtőhelyek Európán kívül és ott válogatják szét a gazdasági migránsokat, illetve az igazi menedékkérőket. A gond ott van, hogy egyetlen észak-afrikai vagy közel-keleti állam sem kapott az ötleten. Az is újdonság, hogy a tengerről kimentett embereket az EU-n belül, az e célra létrehozandó létesítményekben helyezik el. Csak egyelőre senki sem jelentkezett, hogy hajlandó ilyen létesítmények felállítására. Ezzel együtt az olasz miniszterelnök mondhatta, hogy országa immár nem marad magára a kérdésben. Az Orbán Viktor vezette csoport joggal hirdetheti, hogy elhárította a kötelező kvóták gondolatát és cserében nem engedett semmit. Az még nem ismeretes, mire lesz elegendő az egyezség Merkel számára. Ugyanakkor jelenleg nincs menekültválság, de majd lesz és ez roppant mód kapóra jön a Salvinihoz hasonló populistáknak, akik ez az ügy a létalapjuk. A kormányok idáig csupán azt tudták elérni, hogy ne essenek egymásnak, de az még kérdéses, nem lázadnak-e fel a társadalmak a migráció miatt...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.