2018. június 20., szerda

HADHÁZY ÁKOS KILÉP AZ LMP-BŐL

444
Szerző: akiraly
2018.06.20.


Kilép az LMP-ből Hadházy Ákos. A párt egykori társelnöke ellen fegyelmi vizsgálat folyik a pártjában, mert a választás előtt a párt korábbi határozataival szemben az ellenzéki együttműködést, a koordinált jelöltállítást szorgalmazta.

Hadházy a 24-nek adott interjújában jelentette be, hogy most, amikor a párt etikai bizottsága még súlyosbítani is akarná eredeti, két éves eltiltását a párttisztségek viselésétől, inkább otthagyja a pártot. Parlamenti mandátumát viszont nem adja vissza.

Hadházy szerint amúgy a pártjában a választási vereség ellenére "zavarbaejtően jó" a hangulat, és ugyanezt a zavarbaejtő kedélyességét érzi a többi ellenzéki képviselőnél is. "Nem tudom megérteni, hogy miért, hiszen éppen túl vagyunk egy választáson, amit az ellenzék két harmaddal elveszített" - mondta. Szerinte minden ellenzéki pártnak tudatában kell lennie, hogy felelős ezért az eredményért, "és ennek a felelősségnek borzasztóan nyomnia kellene az LMP és a többi párt vállát is".

Saját fegyelmi ügyéről azt mondta, "nagyon veszélyes és szomorú", hogy politikai nézetkülönbségeket fegyelmi úton próbálnak elintézni, "ez mindig egy lejtőn való megindulást jelez". Ő maga amúgy úgy véli, hogy semmilyen fegyelmi vétséget nem követett el. "Nem folytattam titkos tárgyalásokat" - mondta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.