2018. június 30., szombat

ÍGY MŰKÖDIK A FIDESZ-MAFFIA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2018.06.29.


A maffia működésének szerves része a belső leszámolás. Most éppen az eddigi pr-üdvöskék, Kuna Tibor és Csetényi Csaba kerültek sorra. Soha nem fogjuk megtudni, hogy miért kerültek szívóágra. Ahogyan a többiekről – Spéder, Nobilis, Simicska stb. – sem. Nyilván részben saját zsebre dolgoztak, részben az omerta legfontosabb előfeltétele a félelem. A félelem attól, hogyha a főnök úgy akarja, bárki, bármikor egyetlen pillanat alatt kegyvesztetté válhat és ott találhatja ágyában a levágott lófejet. És mindenki elkövetett már elég súlyos bűncselekményt ahhoz, hogy csak egy főnöki bólintás kell ahhoz, hogy az ügyészség elindítsa a nyomozást. Ezekről a bűntényekről persze eddig is ugyanígy tudott a nyomozóhatóság, de ahhoz, hogy nyomozni kezdjenek a főnöktől kell személyesen a kilövési engedély, parancs.

És minden évben kirobban legalább egy ilyen ügy, hogy egyetlen maffia tag se aludjon nyugodtan. Mindegyik tudja, hogy ott lebeg a feje felett a bárd. Még nem építik be őket az autópályák betonjába – különösen mert nem is építenek autópályát – de néhány nap alatt tökéletese tönkre tudják tenni őket. Aki tegnap még az élet császára volt, ma ott retteg a sámlin, hogy mikor áll meg a ház előtt ((ld. még Pasa park) a fekete autó. Nem mintha nem érdemelnék még. De nem ezért nyírják ki őket, hanem mert megszegték a maffia játékszabályait és példát akarnak statuálni. Magyarország’2018.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.