2018. június 13., szerda

IRÁNYVÁLTÁS

FARKASVONÍTÁS BLOG
Szerző: Tarski
2018.06.13.


Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában elejtett egy olyan mondatot, amire talán kevesen kapták fel a fejüket. Eszerint egyes közgazdászok azt jósolják, hogy gazdasági válság következik be, de mi magyarok aztán ne féljünk, mert nem lesznek megszorítások. Bezzeg, gondolhatja az egyszerű honpolgár, Gyurcsány Ferenc idejében komoly megszorítások voltak és sokan mentek tönkre, árverezték el a lakását és kerültek az utcára. De szerencsére nekünk magyaroknak van ám egy kiváló miniszterelnökünk, és ahogyan Gyurcsány Ferenc állította, a gazdasági válság nem fog hazánkba érkezni, de az utóbbival ellentétben mi a kormány aztán megvédjük a honfitársainkat.

Mondom, sokan nem láttak ebben semmi különöset, de jómagam azon a véleményen vagyok, hogy itt most egy médiakampány irányváltásának a kezdetén vagyunk, lehetünk, amikor is exponálják az alapvető problémát. Eddig, ugye, a migránsválság volt terítéken, aminek a Fidesz számára megvolt a nagyon jó politikai haszna, mert most áprilisban sikerült ismét nyerniük. Most, úgy tűnik, ezt egy másik médiakampánnyal kell felváltani, nehogy túlságosan megunják az eddigieket a választók. Így gondolhattak arra, hogy majd a gazdasági világválság rémével ijesztgetik az embereket. Meg kell mondanom azt, hogy ez a téma is nagyon jó választásnak tűnhet, hiszen jellegét tekintve minden fontosabb sajátosságában megegyezik a migránsválság által felvázoltakkal. Először létezik egy reális állapot, a migránsválság, illetve a gazdasági világválság, amivel szemben az átlag honpolgár védtelen. S itt most ez utóbbi a fontos, tehát az, hogy védtelenek vagyunk velük szemben, mert ezzel a feladattal csak a hatalom képes úgy-ahogy megbirkózni. Ez a védtelenség, ez a kiszolgáltatott állapot pedig egy félelmet gerjeszt majd az emberekben, hiszen visszaemlékezhetünk a 2008 és 2013 között tomboló gazdasági világválságra, és láthatjuk lelki szemeink előtt az, hogy miként mentek tönkre sokan, közöttük talán mi is. Ebben a félelmi állapotban pedig minden józanul gondolkodó ember csak a politikai vezetői felé iramodhat segítségért, és kéri, nem könyörög neki, hogy védje meg a reája leselkedő veszélyektől.

Nem kell sokat gondolkodnunk azon, hogy ne vennénk észre azt a hűbéri társadalomra jellemző állapotot, amikor egy szegény nincstelen ember a kóbor útonállóktól, rablóktól félve a legközelebbi földesurához rohan és tőle kér védelmet. Ez utóbbi pedig a nagy emberségétől vezetve alkut ajánl számára: én megvédelek az útonállóktól, a rablóktól, te pedig szolgálni fogsz nekem. S ez így fog történni, de a szépséghibája egyebek mellett ennek az volt, hogy az útonállók, a rablók, a külföldi betolakodók ellen a földesúr éppen a szegény nincsteleneket használta fel, és küldte ellenük. Nos, ilyen helyzet lehet nálunk is, annyi különbséggel, hogy ezt a sajátos senior - vasallusi viszonyt egy liberális demokrácia modellben alkalmazzák. A legfőbb földesúr maga Orbán Viktor, aki egy olyan ajánlatot tett éppen most, hogy én megvédelek benneteket a gazdasági világválságtól, nem lesznek megszorítások, ti pedig 2022-ben újraválasztatok. Lehetne ezt egy sajátos társadalmi szerződésnek is tekinteni, de ez nem lenne azonos a Rousseau által kívántakkal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.