2018. június 20., szerda

ITT A FIGYELŐ ÚJABB LISTÁJA: MOST AZ MTA TÁRSADALOMTUDÓSAIT VEGZÁLJA SCHMIDT MÁRIA LAPJA

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2018.06.19.


Az április, civileket és jogvédőket pellengérre állító Soros-lista után most az MTA társadalomtudósaira hegyezte ki legújabb listáját a Figyelő, köztük is a szerintük „ideológiavezérelt” kutatásokat végző akadémikusokra.

A tudósokat fényképpel felsoroló írás jól vélhetően annak próbál hivatkozási alapot adni, hogy a kormány az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá rendelte az Akadémia költségvetésének közel felét, mintegy 25 milliárd forintot. (A döntés elleni tiltakozásképpen péntekre szerveztek tüntetést .)

A lap szerint a listázott kutatók munkájával az a baj, hogy túl sokat foglalkoznak a szexuális kisebbségek társadalmi helyzetével, a nemek közötti egyenlőtlenségekkel vagy a romákkal, eközben pedig nem írnak eleget a demográfiai válság megoldásáról vagy a gyerekvállalás elősegítéséről. Ehelyett a Figyelő szerint a kormány kedvenc témájával, a demográfiai válsággal kellene foglalkoznia

Az írásban emellett azt is kifogásolja az egyébként névtelen szerző, hogy egyes kutatók túl keveset publikálnak. De hogy mennyit kellene publikálnia egy kutatónak, arról nem esik szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.