Szerző: TÓTH CSABA TIBOR
2018.06.28.
Az országukat 1941 és 1945 között kegyetlen partizánháborúban, de valóban a Szovjet Hadsereg segítsége nélkül a náci uralom alól felszabadító délszlávok kapcsolata a nyugati szövetségesekkel, és felfogásuk a szocializmus megvalósításának módjáról persze tökéletes célponttá tette Joszip Broz Tito jugoszláv vezetőt Sztálin számára. Ma már az is ismert, hogy a jugoszlávokkal való szakítás a szovjet blokkban milyen kegyetlen tisztogatásokhoz, koncepciós perekhez és végül állami terrorhoz, és Magyarország esetében, hermetikusan lezárt déli határhoz vezetett.
Ennek jól ismert példája Magyarországon az 1949-es Rajk-per, avagy Csehszlovákiában az ugyanekkor folyó Slánsky-per.
Ennél sokkal kevésbé ismert, hogy a sokszor a létező, 1945 utáni szocializmus ideális példájaként emlegetett Jugoszlávia az elhidegülés jegyében ugyanolyan vehemens és kegyetlen boszorkányüldözést szervezett a „moszkoviták,” azaz a Szovjetunió érdekeinek képviseletével vádolt párttagok ellen.
A korabeli represszió legelevenebb példája az Adriai tenger „Terméketlen szigetén,” Goli Otokon létesített munkatábor, ide kifejezetten a sztálinizmussal vádolt politikai foglyok kerültek, ahol az őrzött börtönből jártak követ fejteni.
Goli Otokon éppen a szakítás után, 1949-ben nyílt meg a szigetbörtön. Történetének kutatás a csak mostanában kezdődött el, de a tábor túlélői és a történészek egyetértenek abban, hogy Goli Otok nem „haláltábor,” hanem „politikai átnevelőtábor” volt: voltak tehát szép számmal halálos áldozatai, de a kényszermunkások nagy része kijutott, a fogság fő célja pedig az volt, hogy hagyjanak fel politikai tevékenységükkel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.