2018. június 9., szombat

KÉT KÉZZEL CSIMPASZKODNAK A RÁTERMETT KÖZMUNKÁSOKRA

ABCÚG BLOG
Szerző: PRÓKAI ESZTER
2018.06.09.


Minél szegényebb egy település, annál kevesebb közmunkás él benne. Elsőre furcsának tűnik, pedig így van, hiszen ha kevés az iskolázott lakos, a képzett szakember a faluban, a polgármester pedig bátortalan, akkor ott még a közfoglalkoztatás is nehezen szerveződik meg. Egy nemrég megjelent új kutatásból ezek mellett az is kiderül, hogy a közmunkások gyakran direkt rontják el a multikba való bejutáshoz szükséges felvételi tesztjüket, és az is, hogy a polgármesterek a közmunkára kapott pénzből sokkal inkább az utakat hozták volna rendbe.

A közmunkát folyamatosan kutatják szociológusok és közgazdászok, ami nem is csoda, hiszen a második és harmadik Orbán-kormány idején a legfontosabb aktív munkaerőpiaci eszközzé vált. Mi az Abcúgon is sokat foglalkoztunk vele, például azzal, hogy milyen benne lenni, milyen polgármesterként megélni, lehet-e belőle szabadulni.

Az MTA kutatója, Molnár György vezetésével újabb, átfogó tanulmány jelent meg a közfoglalkoztatásról. Ebben részletesen bemutatják a közmunka számos aspektusát, mint például, hogy hány közfoglalkoztatott van a rendszerben, hogyan működnek a szociális szövetkezetek, vagy, hogy kik azok a kulturális közfoglalkoztatottak.

Mi a tanulmány két fejezetével foglalkozunk. Az egyik a közmunkások és az elsődleges munkaerőpiac közötti kapcsolatról szól, a másik pedig azt vizsgálja, hogyan erősíti a települések közötti egyenlőtlenségeket a rendszer. A kutatásban a szerzők egyrészt felhasználtak munkaügyi, közfoglalkoztatási adatbázisokat, másrészt személyes interjúkat készítettek a minisztériumokban, országos közfoglalkoztatóknál, megyei és járási foglalkoztatási (fő)osztályokon dolgozókkal és polgármesterekkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése