2018. június 22., péntek

KINEK JÓ A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁS ELTÖRLÉSE?

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2018.06.22.


A kormány kedden benyújtott egy törvényjavaslatot, melynek értelmében 2019-re szinte teljes egészében megszűnne a béren kívüli juttatások rendszere, egyedül a Szép-kártya maradna meg belőle. A kormány álláspontja az, hogy „a munkáért bér jár, nem pedig béren kívüli juttatás”, de például a szakszervezetek szerint jelentős fizetéscsökkenést okozhat a változtatás.

A hét elején benyújtott törvényjavaslat a cafetera és a béren kívüli juttatások összes Szép-kártyán kívüli elemét eltörölné. Megszűnne tehát a jelentős adóteherrel járó iskolakezdési támogatás, bérlettámogatás, az önkéntes pénztárakba (tehát például az egészség-, az önsegélyező- és a nyugdíjpénztárakba) való belépés támogatása, valamint az Erzsébet- és ajándékutalványokat is megszüntetné. Emellett azonban az olyan, adómentesen nyújtható juttatások is megszűnnének, mint a
- bölcsődei, óvodai költségekre igényelhető támogatás,
- a diákhitel törlesztése,
- a lakáscélú hitel törlesztése,
a méltányolható lakásméret esetén 5 millió forintig adható törlesztési támogatás,
- a kockázati (például egészség) biztosítás,
- a lakbér támogatása
- és a benzinpénz.
A változtatást azzal indokolják, hogy a béren kívüli juttatások rendszere rendkívül bonyolult, így durva adminisztrációs terhet rak a munkáltatók vállára. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége például hétfőn kiadott közleményében emiatt kérte a kormányt, hogy tekintse át és egyszerűsítse a cafeteria-rendszert. Ugyanakkor viszont az MGYOSZ is „kiemelkedően fontosnak tartja a cafeteria-rendszer fenntartását és hatékonyságának további javítását.”

A Portfolio a törvényjavaslatnak az egészségbiztosításokra tett hatásáról kérdezett piaci szakembereket, akik szerint „beláthatatlan következményei lesznek” a rendszer átalakításának. A magánegészségügyi rendszerben kötött biztosításoknak a nagy többségét a munkáltatók fizetik, jelenleg körülbelül 320 ezer embernek van így biztosítása. Esélyes, hogy a javaslattal ezeknek a biztosításoknak egy részét felmondják a munkáltatók, hiszen megszűnik az adómentességük, valamint megcsappanhat a megkötött újak száma is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.