2018. június 18., hétfő

MENNYI VAN MÉG A SZOCIALISTÁKBAN? - MIT ÜZEN AZ MSZP HÉTVÉGI KONGRESSZUSA? ELEMZÉS

24.HU - POSZT ITT
Szerző: NAGY ATTILA TIBOR
2018.06.18.


A választási vereség és a tekintélyvesztés ellenére érdemes írni a szocialistákról és a vasárnap zajlott tisztújító kongresszusukról.

Mert noha az MSZP a 2018-as országgyűlési választáson már csak 11.9 százalékot ért el és népszerűsége 10 százalék alá süllyedt, a Jobbikon kívüli ellenzék legnagyobb erejének még mindig ő számít.

Ugyanakkor van hova süllyedni: a lengyel baloldal 2015-ös példája mutatja, hogy közép-európai térségünkben nem szükségszerű baloldali pártnak, pontosabban a kommunisták utódpártjának a parlamentbe kerülni. Most áprilisban Magyarországon se sokon múlott a törvényhozásba jutás, miután az MSZP a Párbeszéddel közös listán indult és csupán 2 százalékkal haladta meg a parlamenti bejutási küszöböt. Mindez ahhoz képest, hogy ez a párt 2002-ben és 2006-ban még 40 százalék feletti listás eredményt is produkált, 1994-ben pedig a parlamenti mandátumok bő felét is megszerezte.

A mostani kongresszus tétje az volt, tud-e olyan vezetőséget állítani, mely képes megfékezni a párt hanyatlását, eljelentéktelenedését, sőt akár növelni az MSZP önkormányzati képviselői, polgármesterei és EP-képviselői számát 2019-ben.

Tóth Bertalan megválasztott pártelnök és a most felálló új elnökség erős kételyeket ébreszt, mert tagjainak jelentős része az elmúlt évek kudarcos politikájának alakítója volt és – Hegyi Gyulát leszámítva – nincs alapos elképzelése a baloldal megújításáról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.