2018. június 6., szerda

MIÉRT NEM NYITOTT MÉG KI A DAGÁLY?

INDEX
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2018.06.06.


Teljesen nyilvánvaló, hogy a Dagály strand nem fog megnyitni az eredetileg ígért tavaszi időpontban, az már ugyanis elmúlt. De az is igen valószínű, hogy a monumentális Duna Arénát nyakába kapó fürdő felújítása a később bemondott júniusi határidőre sem fog elkészülni. A felújításra kiírt és áprilisban lezáruló közbeszerzési eljárásban ugyanis a megrendelő 15 hetes határidőt adott a munkálatok befejezésére.

VAGYIS A STRANDSZEZON KEZDETÉRE ÍGÉRT BEFEJEZÉS HELYETT CSAK ANNAK VÉGÉRE KÉSZÜLHETNEK EL TELJESEN A FELÚJÍTÁSSAL, VALAMIKOR SZEPTEMBER KÖZEPÉN.

Lehet, hogy a strand az építkezés alatt is kinyit majd, csökkentett üzemmódban, de szinte biztos, hogy nem lesz kész. A most zajló felújítás ugyanis nem érinti a Dagály teljes területét, a főépület környezete már a világbajnokságra elkészült.

Mindenesetre a Dagály tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) kérdésünkre azt válaszolta, hogy:

"A FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK ÜTEMEZETTEN ZAJLANAK ÉS VÁRHATÓAN MÁR AZ IDEI STRANDSZEZONBAN IGÉNYBE LEHET VENNI A TELJESEN MEGÚJULT VIZES KOMPLEXUMOT, AMELY A TAVALY FELÉPÜLT DUNA ARÉNÁVAL ÖSSZEKAPCSOLVA A PESTI OLDAL LEGNAGYOBB TERÜLETŰ, AZ ARÉNÁVAL EGYÜTT ÖSSZESEN 9 HEKTÁRON ELHELYEZKEDŐ STRANDFÜRDŐJE."

A Dagályt, Budapest egyik legnépszerűbb strandját 2016 szeptemberében zárták be, mivel a területén épült fel a vizes világbajnokság uszodája, a Duna Aréna. A területet még 2015 -ben vették el Budapesttől, amikor Tarlós István, Budapest főpolgármestere átadta azt az államnak a BKV 52 milliárdos adósságátvállalásáért cserébe. Sokáig még azt sem lehetett tudni, megmarad-e a strand, de végül az állam a Dagály-projekt keretében a felújítás mellett döntött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.