2018. június 29., péntek

RÖFI HÁBORÚBA MEGY

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.06.29.


Tudja, ha valami nagy disznóságot akar véghezvinni, akkor azt a ciklus elején kell tenni, mert ha a végére halasztja, úgy járhat, mint Gyurcsány hajdan, aki majdnem beledöglött abba, hogy úgy kellett tennie, mintha kormányozna.
Ciklus második felében már csak a nyugdíjas-simogatót meg a középosztály-nyalodát lehet látogatni, merthogy a választó ugyan olyan, mint az aranyhal - memóriája felettébb korlátos - de egy-másfél évre azért még vissza tud emlékezni, akkor meg annyi a választásnak oszt akár migráncsgyerekek is potyoghatnak az égből.

Egész pályás letámadás folyik, ha valaki nem vette volna még észre.
Pocak nekiesett a maradék demokratikus jogoknak is, piszkálgatja a gyülekezési jogot, az internet szabadságát, és hihetetlenül odafigyel saját személyes biztonságára is.
Betiltatja a tüntetéseket a háza környékén, pedig szerintem olyan az, mint a róka kotoréka, egy bejárata, de sok kijárata van, nehogy egyszer elkapja a feldühödött tömeg.
Merthogy ő talán az egyetlen a Fideszben, aki tudja, hogy mennyire ingatag az a bizonyos kétharmad, és ha egyszer a sok ostoba rájön, hogy - szép germanizmussal élve - hülyének lett nézve, akkor itt kő-kövön nem marad.
Persze majd a kedves papa elszállítja a következményeket útalapnak, ahogy ismerem a famíliát...

Általában zavartalan ügymenet esetén bármilyen szakmában alábbszáll a veszélyérzet.
Ilyenkor szokta agyoncsapni a háromnyolcvan a villanyszerelőt, ilyenkor kap hepatitiszt az orvos, ilyenkor pottyan le a légtornász és ilyenkor kötik fel vagy állítják falhoz vidám flashmob keretében a politikust, aztán csak úgy porzik a vakolat a háta mögött.
Sajnos, a tolvajlás olyan vacsora, amelyik állandóan fokozza az éhséget, nincs olyan, hogy valaki azt mondja magának: loptam már eleget, hadd lopjon már más is - a szokásos folyamat az, hogy a zsákmányolható javak fogytán a tolvajok egymásnak esnek és kifosztják egymást is, merthogy nem szeretik a konkurenciát.
Nálunk is ez a folyamat zajlik, most éppen a bankárt kóstolgatják - csak egymásnak esnek előbb-utóbb...
A bankár eszes ember, tudja, hogy a jó üzletmenethez nyugalom kell, de a mi pockos harcimarcink számára ilyen élethelyzet nem létezik, neki harcolni kell, míg csak seggbe nem lövi az ármány...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.