2018. június 12., kedd

ÚJRA NAPIRENDEN A TANÉV MEGHOSSZABBÍTÁSA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2018.06.12.


Két hetes, "táborszerű" foglalkozásokkal rövidítené a nyári szünetet a kormány az általános iskolákban – értesült lapunk.

Jövőre akár két héttel is tovább kell majd várniuk az általános iskolásoknak a nyári szünidőre, a kormány ugyanis megvalósítaná azt a régóta dédelgetett tervét, hogy tábori vagy "táborszerű" foglalkozásokkal hosszabbítsa meg a tanévet – értesült lapunk kormányközeli forrásból. Úgy tudjuk, erről már kormánydöntés is született, a bejelentéssel azonban várni akarnak az idei tanév lezárásáig. Forrásunk szerint a döntést semmilyen szakmai egyeztetés nem előzte meg. Értesüléseinket megerősíti, hogy az iskolák továbbra sem kapták meg a következő tanév rendjét, holott annak ilyenkorra már nyilvánosnak kellene lennie.

Tavaly júniusban Palkovics László oktatási államtitkár és Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár is úgy nyilatkozott: a kormány elképzelései között szerepel, hogy iskolai táborokkal hosszabbítsák meg a tanévet. A bevezetés dátumáról akkor még nem esett szó. Az intézkedés szükségességét szülői panaszokkal indokolták: Maruzsa az InfoRádióban beszélt arról, gyakran felmerül a probléma, hogy túl hosszú a nyári szünet, a szülők nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel.

Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), ám rövid tájékoztatásukban mindössze annyi olvasható: a táborozásokat valóban támogatja a kormány, de a tárca szerint az nem jár a tanév meghosszabbításával. Tavaly viszont Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: "csak technikai kérdés", hogy a plusz két hetes időszakra a tanév meghosszabbításaként tekintünk-e. Az Emmi sajtóosztálya szerint a 2018/2019-es tanév rendje várhatóan a napokban megjelenik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.