2018. június 20., szerda

VALAKI DURVÁN HAZUDIK A BALATONFÜREDI DIÁKDROGÜGYBEN

24.HU
Szerző: NAGY JÓZSEF
2018.06.19.


A balatonfüredi Lóczy gimnázium igazgatónője kicsapta tizennégy spanglizó diákját – ez egy ma reggeli hír. Amit délután diákok is megerősítettek nekünk. Maga az igazgatónő meg azt mondja: az a szó, hogy kicsapás, el se hangzott, mindenki maradhat. Füredi riport.

Ez a riport a balatonfüredi gimi spanglis kicsapási botrányáról szól, de nem tudjuk nem azzal kezdeni, hogy amikor a szereplők megszólaltatása után legurultunk egy parti pizzériába szörp mellett írni a cikket, a parkolásnál mellénk lépett egy önkormányzati alkalmazott, hogy fizessünk, „minden megkezdett óra négyszáz”, s amikor kérdeztük, hogy meddig tart a fizetős időszak, így felelt: „Ameddig itt vagyok.” Kérdeztük, meddig van itt. Azt mondta: „Nem tudni.”...

Ami a konkrét, füvezős ügyet illeti: történt, hogy múlt hétfőn a rendőrség drogot keresve úgy negyven balatonfüredi középiskolásnál tartott házkutatást, előállította őket, kihallgatta, vizeletmintát vett tőlük.

Az érintettek közül tizennégyen a Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjai.

Másnap az iskolában folytatódott a kálvária, de hogy pontosan mi történt, arról tök mást állítanak a szereplők.

Meghallgattuk néhányukat.

Három lóczys diákkal ülünk egy parkban, arról beszélnek, hogy belátják, nagy marhaságot követtek el azzal, hogy nemcsak bulikban, hanem néhányan osztálykiránduláson is füveztek, de a minap összeültek és fogadalmat tettek: nem teszik kockára jövőjüket, többet nem vesznek a kezükbe drogot.

Egyikük azt meséli, hogy tizennégyükből ötüket hajnalban, reggel ébresztettek rendőrök, aki hagyta magát, szép szóval vitték, aki hepciáskodott, azt erőszakkal. Az iskolából napközben további három társukat zsuppolták be, hetükhöz délután értek a házkutatók, őket hazahívták, úgy kapcsolták le. A zöm fogyasztás miatt „került képbe”, s olyan is akad, akire terjesztést is rá akarnak bizonyítani a nyomozók...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.