2018. július 1., vasárnap

10 DOLOG, AMIRŐL EZENTÚL A KORMÁNY DÖNT, NEM TE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2018.06.30.


A kormány joggal határozhatja meg az akadémikusnak a kutatási témákat, hisz ő adja a pénzt a tudományos munkákra – ez az MTA bekebelezésének fő érve. Összeszedtük: ez alapján mibe szólhat még bele személyesen Orbán Viktor.

1, Minden egyházi méltóságnak (a kispaptól a pápáig) Semjén Zsolt írja a vasárnapi szentbeszédet. Elvégre ha már tízmilliárdokkal támogatja az állam az egyházakat, ne hogy már ne legyen joga beszelóni, milyen szövegekkel tömik a hívek fejét.

2, Hitéleti videóbíróként, ezentúl minden gyónásról részletesen be kell számolni az államnak, feloldozás előtt, mert a végén még rossz penitenciát osztanak ki az adóforintokkal kitömött papok.

3, Minthogy a közalkalmazottak az államtól kapják a fizetésüket, az állam joggal szólhat bele, mire költik azt.

4, Az adófizetők pénzéből tartják fenn a bíróságokat, tehát a kormánynak joga van ítéleteket rendelni az igazságszolgáltatástól. A pénzt zsebre teszik, aztán meg úgy döntenének, ahogy akarnak? Hát hova jutna így a világ?

5, Az NB I-ben meccset vezető bírók képzésére komoly forrásokat biztosít az állam. És ezek után ne mondhassa meg nekik Orbán Viktor, hogy mikor használják a sípot, ki nyerje a meccset?

6, A Kecskeméten felépült Mercedes gyár több tízmilliárdos állami támogatást kapott. Az a minimum, hogy kormányülésen dőljön el, milyen legyen a legújabb autómodell.

7, A magyar gyerekek elsöprő többsége államilag finanszírozott kórházakban születik. Az adómilliárdokért cserébe az a minimum, hogy államtitkári szint döntsön a gyerek nevéről.

8, A kormány százmilliárdokat költ különböző formában a családokra, a fiatal házasokra, összességében a demográfiai válság megállítására. Ennyi pénzért nem csak azt van joga megmondani Kásler emberminiszternek, hogy heti hány alkalommal éljenek nemi életet a párok, de azt is, milyen pózban hajtsák végre a nemzetgyarapítást.

9, Az állam évente százmilliárdos nagyságrendű adóforintot fordít a gyermekek edukálására. Jogos, hogy egy felkészült, a nemzetközi helyzetet hazai viszonylataiban is pontosan átlátó miniszter-helyettes döntsön minden 14 éves magyar gyermek pályaválasztásáról.

10, Ne feledjük: nem csak humán kutatásokra ad pénzt a kormány a hálátlan tudósoknak, de például csillagászatra is. És ezek után ne Orbán Viktor határozza meg, hogy a Nap forog körülötte?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.