2018. július 17., kedd

A CSÖKKENŐ ÁFA MELLETT IS NŐTTEK A BALATONI KAJAÁRAK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.07.17.


Nem tűnnek túl boldognak a nem egészen kiemelt helyen levő balatoni vendéglősök, strandbüfések az idén. A legutóbbi hétvége hozott némi szépítést, de az időjárás eddig nem volt igazán kegyes a magyar tengernél nyaralókhoz. Talán ez az oka annak, hogy az árak esetenként „csak” annyival nőttek, amennyivel az alacsonyabb áfakulcs miatt mérséklődniük kellett volna – állapította az Azénpénzem.hu felmérése.

Az előző hétvégén (korábban igazán, ha egyáltalán, a hétköznapokat tűntette ki a sugárzó napsütés) végre megérkezett a jó strandidő. Az Azénpénzem.hu ezzel együtt bőven talált vendéglátósókat, akik nem voltak igazán elégedettek. Az idei szezon ugyanis – állították többen is – eddig egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Úgy véljük, ezt támaszthatja alá, hogy a Balaton északi és déli partján is az előző évihez képest meglehetősen visszafogott drágulással találkozhatunk a büfékben és a kisebb éttermekben.

Szerencsére, hiszen mint korábban megírtuk, a balatoni szezon indulására több strand a tavalyi után ismét emelte a belépőjegyek árát. Ha nincs a közelben szabadstrand, a nyaralásra szánt összeget jócskán megdobhatja ez a tétel, de ha van, akkor meg nem árt a parkolási díjakkal is számolni. Ennél persze jóval nagyobb összegeket emészt fel, ha a család folyamatosan strandbüfében, pláne étteremben étkezik.

Tavalyi nyári összeállításunkban hangsúlyoztuk, hogy a nyaralóknak mindenképpen érdemes körülnézni a helyi vendéglátó egységek között, mert viszonylag szűk területen is óriásiak lehetnek az árkülönbségek. Az idén viszont ezek az eltérések szinte teljesen eltűntek (alighanem erősen figyelik egymás a vendéglátósok). Legalábbis a kategóriákon belül. Például a déli parton két, egymással korábban erősen rivalizáló fagyizóban is 230 forintba kerül egy gombóc. Az északi parton úgy tűnik, beérik még 220 forinttal. Viszont Balatonfüreden és Balatonföldváron is 280 forintos, sőt efeletti az ár...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.