2018. július 3., kedd

A "KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA" KÖZMŰVELŐDÉSE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: TÖRÖK JÓZSEF
2018.06.29. 


Elegendő történelmi tapasztalat bizonyítja a kultúra hatalomlegitimáló szerepét. A legkülönbözőbb autoriter rezsimek és diktatúrák célja mindig ugyanaz volt: megszüntetni a korábbi, szabad kultúra szervezeti, intézményi és értékrendbeli autonómiáját; s mindezt alárendelni saját eszmerendszerének.

Az Orbán-kormány is ezen az úton jár. A művészeti életben ezt legeklatánsabban a Magyar Művészeti Akadémia túlhatalma fémjelzi. Kulcsszerepe van e hatalmi legitimációban persze a közoktatásnak is, amelyben szervezetileg a központosítás, tartalmilag-ideológiailag pedig a tantervek és a tankönyvek biztosítják a megfelelő érték- és eszmerendszer közvetítését.

Látszólag marginálisnak tűnik ebben a folyamatban a hazai közművelődés, illetve a mintegy 3000 művelődési házból álló intézményrendszer szerepe a rangos művészeti intézmények és a sokkal nagyobb léptékű közoktatás mellett. Csakhogy – érdemi civil társadalom híján – ez az utolsó kis sziget, ahol még a „szabadság kis körei” találkozhatnak, ahol megjelenhetnek még független gondolatok – mint például a rendszerváltás előtt a 80-as években. Különösen igaz ez a vidéki településekre, ahol legfeljebb még egy könyvtár kínálhat helyet. Jól ismerte föl tehát a rezsim, hogy a kultúra ezen ágazatát is céljai alá kell rendelnie, s ennek eléréséhez – többévnyi előkészület után – színre is lépett markáns, új szándékaival: 2016‑ban a szakági felsőoktatási rendszert, 2017-ben pedig az ún. kulturális alaptörvényt (1997:CXL.) módosították. Előtte azonban több fontos előkészületi lépést meg kellett tenniük – a szervezeti-intézményi autonómiák megtörésének jegyében:

– 2012-ben a megyei önkormányzatok által létrehozott és fenntartott 4-5 fős megyei tanácsadó intézményeket beolvasztották a Nemzeti Közművelődési (előtte: Magyar Művelődési) Intézet (NMI) meglehetősen militáns kézivezérlése alá – visszaminősítve megyei irodákká. Ezzel felszámolták az addig „megyereleváns” közművelődési tanácsadást.

– Az már nemcsak szakmailag abszurd, de mérhetetlenül cinikus is, hogy a 19 megyei központ honlapját, majd a szakma központi portálját (www.erikanet.hu) egy kattintással megszüntették, miközben azokon évtizedek közművelődés-történelme halmozódott... Mi más ez, ha nem virtuális könyvégetés? A cél nem lehetett más: a (közművelődési) múltat végképp eltörölni!

– Apróság, de fontos üzenettel és szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy miután megszüntették a közművelődési Wlassics Gyula-díjat, 2016-ban a Bessenyei György-díjjal is ezt tették. Végül a megmaradt Bánffy Miklós-díj 6-ról három főre csökkentett (!) létszámába „mellénk” rakták a művészetelmélet oktatóit és szerkesztőit. „Természetesen” 2017‑ben e keretbe már nem fért be egyetlen népművelő sem...

– Végül kibújt a szög is a zsákból: az NMI-t 2017. január 1-től – több évtizedes hagyományait sem tisztelve (sz. 1951. január 6.) – kft.-vé alakították, amelynek tulajdonosa Lezsák Sándor lakiteleki Népfőiskola Alapítványa.

A fentiekkel párhuzamosan gőzerővel dolgoztak az addigi népművelő-képzés „korszerűsítésén” – értsd: megszüntetésén. A szorgos munka eredménye az lett, hogy 2017 őszétől már nincs művelődésszervező alapszak, helyette közösségszervező néven indítottak új alapszakot. (Abba a teoretizálásba most ne menjünk bele, hogy ab ovo közösségszervezés nem létezik, s ezért mint ilyen, meglehetősen öncélú voluntarizmus – szinkronban létrehozóival…) Látszólag csak névváltozásról van szó, ám paradigmatikusan más irányú a képzés. Amíg korábban a népművelés, majd a művelődésszervezés tananyaga a kulturális szféra autentikus emberi cselekvésére: a művelődésre, annak fejlesztésére irányult, addig az új szak a társadalmi-politikai szféra autentikus emberi cselekvésére: az állampolgári-közéleti cselekvésekre, azok szervezésére irányul. Emiatt reális veszély a végzettek számára a helyi hatalom politikai-közéleti cselekvéseinek kényszerű szolgálata. Hiába hát a kulturális mediátor MA és a közösségi tanár MA, a közművelődés eddig szervesen egymásra épülő felsőfokú szakképzési rendszere – mintegy öt és fél évtized után – de facto megszűnt. A két master szak előbbije ugyanis szinte bármely bölcsészképzésre felvehető, így autentikus alapszak nélkül csak „lóg a levegőben”; utóbbi pedig bevallottan az iskolai közösségi-kulturális élet irányítására találtatott ki. Ezzel fontos lépést tettek a közművelődésben dolgozók kompetenciáinak átirányításában. A népművelő társadalom pedig majd kihalásos úton el fog tűnni a színről... helyettük majd évről évre gyarapodik az új (ifjú) gárda...

Ennyi előkészület után jöhetett a konkrét tervek végrehajtása, kodifikálása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.