A NEMZETI EGYÜTT-NEM MŰKÖDÉS RENDSZERE FELÉ

MÉRCE
Szerző: VARGA NEFELEJCS GERGŐ
2018.07.13.

Az előző cikkekben arra próbáltam rámutatni, hogy az eddigi ellenzéki politika és parlamenten kívüli aktivizmus miért nem volt képes meghajlítani a NER-t. A mostaniban javasolnék egy alternatív működési modellt, ami talán kivezethet bennünket ebből a csapdából, és megvalósítja azt az eljövendő mozgalmat, ami lebonthatja ezt a rendszert.

Ennek érdekében érdemes elgondolkodnunk egy pillanatra azon, hogy mi is a társadalom, és hogy végső soron hogyan is jön létre körülöttünk a valóság, mert ez adhat nekünk egy térképet arról, hogy merre is van az előre.

Minden reggel felkelünk, munkába utazunk, robotolunk nyolc-tíz órát, hazautazunk vagy elmegyünk szórakozni (ha van hova és megtehetjük), TV-t nézünk, rádiót hallgatunk, folyamatosan pörgetjük a készülékeinken a különböző feedeket, kommentelünk, gondolkodunk és alszunk.

Alapjáraton ez a tevékenység az, ami egymással összefonódva megteremti azt a hatalmas gépezetet, amit társadalomnak nevezünk. A politika nem más, mint annak a megszabása, hogy ebben a gépezetben milyen játékszabályok érvényesülnek: milyen tevékenységet lehet folytatni, miért jár büntetés, miért jár jutalom, mire ad az állam és mire nem. Ez a szabályrendszer az, ami aztán visszahat az alaptevékenységre, a munkahelyeinkre, a munkába járásra, a költözésre, hogy hol-mennyit lehetünk, mit tehetünk és mit nem.

Az egyének aztán a saját vágyaikat és érdekeiket próbálják ezen kereteken belül érvényesíteni.

Hagyományosan a liberális demokráciában ezeknek a játékszabályoknak a meghatározása a politika terepe, amelyért pártok versengenek és küzdenek: a politika a legtöbb embertől ily módon távol van, azt egy spéci, reprezentációs réteg végzi, az egyén pedig ezzel a világgal a virtualitásban találkozik.

A 2010-ig tartó időszak jellemzően arról szólt, hogy a politika megpróbált kivonulni a gazdasági kérdésekből, azt alárendelve a versenyképességi követelések és a piaci logika hideg törvényeinek. A NER erre szült választ azzal, hogy a kisajátítás érdekében a politikát alárándelte a saját- és a német gazdasági érdekeinek.

Az elmúlt évek ellenzéki tüntetéseinek és működésének disszonanciája abból fakad, hogy mintha nem reagált volna érdemben arra a tényre, hogy itt egy vaskos játékszabály-átírás történt. Sorozatosan olyan akciók, események és narratívák törtek elő, amely a politikai virtualitásban értelmezhető csak – abban a világban, ahol különböző nézőpontok beszélő fejek formájában versenyeznek a jobb pozíciókért, és ezen keresztül kívánták befolyásolni a politikát.

Április nyolcadikán azonban végleg kiderült, hogy ez egyenértékű azzal, mint amikor az ember egy csalóval szemben próbál nyerni Monopolyban.

Mindeközben a gépezet ezernyi helyen kezd összeomlani, ami az egészségügy szükségtelen halálozásain, az oktatás teljesítményén, a szegények büntetésén keresztül érzékelteti magát. Az ezekre adott válaszok, a politikamentes politikai mozgalmak, civil szerveződések pedig csak arra voltak képesek, hogy ebben a virtualitásban a felháborodást fokozzák, de a politikára magára kevés hatással bírtak – hisz megszűnt annak a lehetősége, hogy a gépezetet a korábbi játékszabályok alapján irányváltásra bírjuk.

A nyerő mozdulat ebben a helyzetben nem az, ha újra és újra dobunk a kockánkkal, amíg bele nem menetelünk a végbe. Az egyik szelep kétség kívül a lelépés, az emigráció.

A másik pedig az, ha felborítjuk az asztalt.

De hogy?

...

ITT OLVASHATÓ