2018. július 13., péntek

BARTUS LÁSZLÓ: BÚCSÚ TÖRÖK MONIKÁTÓL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2018.07.13.


Ez az, ami nem könnyű egy olyan embertől, aki tiltakozna, hogy tőle búcsúzzanak, esetleg őt méltassák, és valami helyénvaló trágársággal találná el – mint mindig – a lényeget. De a profi nekrológ írók nagy szerencséje, hogy a halott nem szólhat, nem tiltakozhat, kivéve ezt az esetet, mert Monikánál ezt sem lehet tudni, még kiszólhat, hogy “kopjatok le”.

Ráadásul nem is vagyok profi nekrológ író, bár ha ez így megy, mint mostanság, egymás után halnak meg a legjobb újságírók, egykori barátok és kollégák, még belejöhetünk. De Monika halálában sem tűr semmi érzelgősséget, miközben a legérzőbb szívű ember volt, aki ebben a szakmában valaha létezett. Soha senki nem érzett úgy együtt a szegényekkel, elnyomottakkal, megalázottakkal, a jogfosztottakkal.

Török Monika az emberség és az igazság újságírója volt, akinek az egész személyiségét megrázta minden, amiről írt. Átélte a szenvedők szenvedését, mire cikke végére ért, ő azonossá vált a védenceivel, legszívesebben a helyükbe lépett volna, helyet cserélt volna velük. Soha nem láttam még olyan újságírót, aki az életét adta volna azokért, akikről írt, és egy kicsit így is volt: egész életét szentelte az elesettek, az üldözöttek védelméért.

Ez a mély átélés alakította ki a jellemzően törökmonikai stílust, az irodalmi trágársággal kevert dühöt, amivel pontosan kifejezte egy jelenség felháborító voltát és fején is találta a szeget. Ha ő valakit elküldött egyszer a picsába, akkor az el volt küldve, és annak ott volt a helye, és nem lehetett volna ennél világosabban és találóbban összefoglalni a lényeget. A Török Moni egy erkölcsi vátesz volt, a szabad szájúságával egy morális világító torony.

Török Monika ezért nemcsak újságíró volt, hanem jelenség, ahogy az Orbán-bábujával járta dühödten az utcákat, mindenkinek jelezve, hogy szarok vagytok, hogy ezt tűritek, elviselitek, belekonszolidálódtok, mintha nem történne semmi. Török Monika emberi jogi és polgárjogi harcos volt, a szó legnemesebb értelmében, aki az együttérzés képességével lett megverve, ezért nem csoda, hogy az életbe belehalt. Méghozzá ilyen fiatalon.

Annyi ember nyomorát, kínját, baját élte át, olyan mértékben vette magára a védencei és a hősei lelki és fizikai szenvedéseit, hogy csoda az is, hogy eddig élt. A messiásuk akart volna lenni, aki elveszi az ő megalázottságukat és elhordozza helyettük. Magyarországot hordta a nyakában, a szívén, annak minden igazságtalanságát, aljasságát, jogsértését, nincs mit csodálkozni azon, hogy ebbe beleszakadt a szíve. Senki nem szeretett úgy ártatlant, mint ő. Ezen a vidéken pedig van bántalmazott ártatlan elég.

A magánéletében is úgy tudott szeretni, ahogy senki más. Akit egyszer megszeretett, az “meg volt szeretve”, legutóbbi szerelmét is meg akarta ajándékozni szerelme gyümölcsével és meg is tette. Mert Török Monika olyan volt, hogy amit egyszer elhatározott, azt tűzön és vízen át megcsinálta. Csodálatos anya volt, nagyszerű ember, igaz és megbízható barát, a világ egyik legjobb “feje”, baromi jó haver, hihetetlen humorérzékkel és nagy dumával.

És ebben a nagy dumában mindig benne volt az igazság, mindig elválasztotta egymástól a jót és a rosszat, legfeljebb nem így mondta. Soha nem futott a közhangulattal egy irányba, mindig vállalta a saját véleményét, bárkivel szembe ment a barátaiért és az igazságért. Ha valamiben nem voltál biztos, elég volt megkérdezni, ki ez az ember, és megjött a pontos és mindent kimerítő válasz: “Egy fasz”. És később megállapíthattuk, hogy még finom is volt.

Nem könnyű Monikát méltatni, mert magát mindig a háttérbe helyezte, utálta a pátoszt és a nagy szavakat, soha nem ő volt a fontos. De, Monika, most az egyszer te lettél fontos, és most az egyszer rólad kell szólnia mindennek, mert a távozásod nagy űrt hagy maga után, most kell bepótolni mindent, ami elmaradt, amit elhárítottál, amit soha nem engedtél meg nekünk, hogy elmondjuk, mennyire csodáltunk, mennyire szerettünk, és mennyire fontos voltál nekünk, mennyire hiányzol erről a világról. Állítólag nincs pótolhatatlan ember, de te az vagy.

Szorongat a sírás, ahogy látlak a 168 Óra folyosóján, ahogy kavarsz, ahogy röhögsz, ahogy nem ismertél akadályt, ahogy a legkisebb igazságtalanság miatt kész lettél volna meghalni és ezt most meg is tetted. A neved fogalom lett, “a Török”, aki nemcsak magáért, hanem mindenki másért is kiállt, és megvédett mindenkit, akit igazságtalanul támadtak. Monika a menny kapuján is dörömbölne, hogy “na, mi a fasz van már, megjöttem”.

De Török Monikának nem kell dörömbölnie, tárt karokkal fogadják, és végre ő lesz az, akit gyámolítanak, megvigasztalnak, megölelnek, aki százszorosát kapja annak a mérhetetlen szeretetnek, ami ennek a kicsi hölgynek a hatalmas szívében volt. Monika nincs vége, nem múltál el nyomtalanul, találkozunk. A földi életed nem volt hiábaló, azt tetted, ami legtöbb, amit egy ember tehet: szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot, és másokért éltél.

Köszönünk mindent, amit tőled kaptunk. Igyekszünk méltók lenni rá. Az Amerikai Népszava olvasói nevében is szeretettel búcsúzunk tőled. Hallom, ahogy mondod: “Fogd már be!”

(Vannak, akik most sem tagadják meg magukat, és egy újságíró halála alkalmával az intim magánéletét tárgyalják, amihez senkinek semmi köze. Török Monika újságíróként volt közszereplő, az életműve nem a béranyaság volt. Szívesen meghallgatnánk Török Monikát, mit mondana erre a betegagyúságra, az ATV-re, a grúz béranyákra. De el tudjuk képzelni. Egyetértünk vele. Minden szavával.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése