2018. július 20., péntek

BEDÖGLÖTT A BÖRTÖNPROJEKT, MARADNAK AZ EMBERTELEN KÖRÜLMÉNYEK

ZOOM
Szerző: FEKETE GY ATTILA

2018.07.20.


Még a kormányközeli cégek ára is elfogadhatatlanul magas volt a kormány számára, ezért most egy még drágább megoldást keresnek a börtönkörülmények javítására.

Nem került le a napirendről a tavalyi választások előtt beígért börtönépítési program. Érvényben van a kormány határozata, ezért előbb vagy utóbb megépül az eltervezett nyolc börtön – derült ki a Belügyminisztérium kérdésünkre adott írásos válaszából. Valószínűbb, hogy utóbb, már ha egyáltalán megépülnek.

Névtelenséget kérő forrásaink szerint

a büntetés-végrehajtás már alternatív lehetőségeket is vizsgál a hazai börtönök zsúfoltságának csökkentésére, továbbá az Emberi Jogok Európai Bírósága által többször embertelennek minősített fogvatartási körülmények javítására.


A Zoom.hu információi szerint felvetődött, hogy használaton kívüli, olcsón börtönné alakítható állami ingatlanokat „neveznének ki” ideiglenesen fegyintézetekké, méghozzá azon rabok számára, akiknek a fogvatartása nem igényel túl szigorú őrzést. Forrásaink emlékeztettek rá, hogy Budapesten a nagyrészt előzetes letartóztatottak elhelyezésére szolgáló Venyige utcai fegyintézet is munkásszálló volt egykor.

Úgy tudjuk, már meg is kezdték a szóba jöhető ingatlanok összeírását. Arra a kérdésre azonban forrásaink nem tudtak válaszolni, hogy

miből fizetnék a lepukkant épületek börtönné alapítását, erre a célra ugyanis jelenleg nincs forrás a költségvetésben.

A kormány tavaly nyolc új börtön felépítéséről döntött. Már kiválasztották a jelentkezők közül azokat a településeket, amelyek határában a fegyintézeteket felépítik, s már megkezdték a majdan ott dolgozó smasszerek toborzását is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.