2018. július 5., csütörtök

BELEROKKANNAK, MIRE ELÉRIK A NYUGDÍJAT

ABCÚG BLOG
Szerző: FŐDI KITTI
2018.07.05.


Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig fizikai munkát végeznek. Ők az a korosztály, akik most tapasztalják meg, hogy mit is jelent a nyugdíjkorhatár kitolása. A munkájukból nincs menekvés, sőt a korhatár elérése sem hozza el a kánaánt, mert még a nyugdíj mellett is dolgozniuk kell majd, ha meg akarnak élni.

A 62 éves József vízhálózat karbantartóként dolgozik, fizikailag és idegileg is nehezen bírja a munkát, 3-4 óra után elfárad. István 59 éves, de a kőműveskedés mellett még egy 8 hektáros szőlőföldet is művel, pedig már a traktorba is nehezen mászik fel. Zoltán postáként dolgozik 56 évesen, egész nap kinn teker az utcán, a hideg miatt sokszor megbetegszik.

Egy nem rég készült OECD tanulmány szerint már a 65 éves nyugdíjkorhatár sem elegendő ahhoz, hogy az egyre elöregedő társadalmat a fiatalkorú, dolgozó nemzedék eltartsa. Magyarországon 72 éves korig kellene dolgozni. Csakhogy már a nyugdíjkorhatár 60-ról 65-re való emelése is sok, különösen azoknak, akik fizikai munkát végeznek még 60 környékén is.

,,A nyugdíjkorhatár emelése nagyon rosszul érinti a nehéz fizikai munkát végzőket. Ráadásul nagyon rugalmatlan ez a korhatár, mert nem lehet lemondani a nyugdíj egy részéről sem azért cserébe, hogy hamarabb menjen valaki nyugdíjba” – magyarázza Dezse Tivadar, nyugdíjjogi szakértő.

Más országokban van arra példa, hogy a nyugdíj egy részének lemondásával hamarabb el lehet menni nyugdíjba, ez a csökkentett nyugdíj intézménye.

55-60 évesen nem csak sokkal fárasztóbb a fizikai munka, de az egyre gyakoribb betegségek, műtétek is megnehezítik. A legtöbb magyar embernek nincs annyi tartaléka, hogy az utolsó néhány nehéz évet munka nélkül töltse. De ha még el is éri valaki a nyudíjkorhatárt, akkor sem nyugodhat meg, mert szinte biztos, hogy a nyudíja nem lesz arra elég, hogy meg is éljen belőle, tehát 65 éves kora után is dolgozni fog. Hogy bírni fogják-e? Muszáj lesz.

Egy kis településen futunk bele egy éppen a munkának neki látó vízműves csapatba, őket kérdezzük meg, hogy van-e közöttük olyan, aki 55 éves kor fölött van. Átirányítanak minket a másik telephelyre, de előtte még elmondják, hogy ők 50-hez közel is nehezen bírják már a fizikai munkát. Az egyik 49 éves férfinak szívrohama is volt nem rég, ezért őt próbálják kímélni a többiek..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.