2018. július 15., vasárnap

CEGLÉDI: JÓZSEFVÁROS UTÁN ELHISZIK-E VÉGRE?

HVG ONLINE
Szerző: CEGLÉDI ZOLTÁN
2018.07.11.


A kudarcos időközi választás után ideje túllépni az eddigi ellenzéki "demokrata" kliséken.

Hat éve fogoly az ellenzéki politika: az összefogósdi zárta kalodába. Az elmúlt hétvégén, Józsefváros polgármesteri székéért indulva azonban már tényleg teljes volt az összefogás: a Fidesszel szemben a Jobbik nem indított jelöltet, és a körömfeketényi szavazótáborocskával rendelkező munkáspártin kívül csak az összes többi párt által támogatott, civil Győri Péter volt a választék. A lehető legtökéletesebb ellenzéki összefogás mellett is magasan győzött a fideszes. Tessék elhinni végre, hogy a politikai siker záloga az ellenzék számára nem az összefogósdi.

Ugyanennyi ideje ült tort az úgynevezett civilizmus is. Hogy tudniillik ne az induljon a választáson, aki hajlandó az emberek képviseletét, a politikai közösségépítést hivatásként művelni, ó, nehogy, hanem valaki tök más. Aki civil, szívecske, nagyon civil. Nincs még egy olyan terület, ahol ez lenne a szempont, ugye, hogy operáljon vakbelet a pék, énekeljen operát a könyvelő, programozzon operációs rendszert a nagymamám, Amálka néni (88). Győri Péter egy rendes, tisztességes ember, ahogy a fenti példában a pék a kiflivel, a könyvelő az áfával, nagymamám pedig a flutával (olajban kisütött, édes krumplipogácsa, baracklekvárral) már letett valamit az asztalra. De a tukmált feladathoz nem ért. Győri Péter ebben az eleve elszúrt kampányban rossz politikusnak bizonyult, ami nem szégyen, de felismerendő tény. A politikai siker záloga az ellenzék számára nem a „civilség”.

És nem is a matematikai kerülőutak. Mire ez a cikk kikerül, már biztosan körbeszalad a Facebookon egy olyan öncsaló ábra, ami azt hivatott bizonyítani, hogy akik nem mentek el szavazni, azok nem akarták Sára Botond fideszes jelöltet polgármesternek, ergo ellenzékiek. Csakhogy ők nem akarták az ellenzéki jelöltet se, hisz rá sem szavaztak, hahó. Az egyik legkárosabb öncsalás az otthon maradókat az ellenzékhez számolni. Talán emlékeznek páran, volt egy igen magányos álláspontom a 2016-os, menekültellenes népszavazás kapcsán is: akkor az ellenzék jelentős része azt ünnepelte, hogy lám, nem ment elég szavazó, nem volt meg a négymillió, jól otthon maradtak az emberek. Én előtte amellett kardoskodtam, hogy minél előbb kezdjék a mozgósítást, és pont ez a népszavazás semmilyen konkrét követkeménnyel nem jár, tehát itt is, újra és újra szembe kell szállni a Fidesszel. Legyőzése az otthon maradással nem lehetséges, csak úgy, ha minél több ember, köztük sok-sok új szavazó megy el, és szavaz valamire, nem valami ellen. Az eredmény után pedig szintúgy hiába mondtam, hogy óvatosan ünnepeljünk, mert a Fidesz elvitt 3,3 millió szavazót az urnákhoz, ezzel bőven választást lehet nyerni. Így is lett. A politikai siker záloga az ellenzék számára nem a minél több otthon maradó ember...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.