2018. július 2., hétfő

DEMAGÓGISZTÁNI NAPLÓ: KINEK FÜTYÜL A FORINT?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.07.02.


A magyar hivatalos fizetőeszköz zuhanórepülésben van. Ehhez a megállapításhoz nem kell látnoki képesség, mert napok óta szólnak erről a gazdasági hírek. A politikaiak meg arról, hogy egyes hatalmi tényezők szerint spekuláció folyik a forint ellen. A kormányszóvivő, illetve a jegybank meg elkezdett egymásra mutogatni. Az igazság meg valahol a sok bába között látszik elveszni.

A hétköznapi kommunikációban szinte biztosan. Részben azért is, mert az átlag országlakónak nincsenek felesleges euró-milliói ahhoz, hogy akárcsak elképzelje a kockán forgó milliárdokat. Amelyek forgásában, természetesen akár spekulációs hatások is lehetnek. Gazdaságiak és politikaiak egyaránt. Ahogy annak idején, amikor Szijjártó, illetve Kósa döntött a forint-döntés mellett, szintén lehettek politikai célok, amelyek megalapozták a 2010-es árfolyampottyantást. Talán gazdaságiak is. De aligha a lakosságé, amelynek nem egy tagját érintette a deviza-hitelek törlesztőrészleteinek ugrásszerű növekedése. Némi demagógiával talán az is megkockáztatható, hogy a deviza-hiteleseket azért tudta Orbán megsegíteni a későbbiekben, mert előtte olyan helyzetbe hozták őket az emberei, hogy rászoruljanak a segítségre. Kicsit úgy, ahogy a hazai, unortodox workfare is működik. Jobbára azok zsarolhatók közmunkában szerezhető elég fékezett jövedelemmel, akiket előtte a hatalom taszított a nyomorszintre. Vállalkozások tönkretételével, kirúgásokkal, meg ami a palettán még előfordul...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.