2018. július 3., kedd

ENNEK A SZÁZEZER GYEREKNEK SÍRJA SINCSEN - INTERJÚ NEMES JELES LÁSZLÓ OSCAR-DÍJAS FILMRENDEZŐVEL ÉS VÁGI ZOLTÁN TÖRTÉNÉSSZEL A HOLOKAUSZT SORÁN MEGGYILKOLT GYEREKEKRŐL

INDEX
Szerző: KOVÁCS BÁLINT
2018.07.03.


A holokauszt alatt annyi magyar gyerek halt meg, amennyi ma egy egész év alatt születik az országban. Körülbelül százezer 18 évesnél fiatalabb gyereket gyilkoltak meg, égettek el vagy ástak el jelöletlen tömegsírokba: szinte semmit nem tudunk róluk. A neveiket, a történeteiket, az arcképüket akarja a következő öt-hat év alatt felkutatni a Saul Gyermekei Emlékprogram, amelynek a fővédnöke a Saul fia című Oscar-díjas magyar film író-rendezője, Nemes Jeles László. (A kezdeményezés ötletét már az Oscar-díj utáni sajtótájékoztatón is felvetették.) „Többször kérdezték tőlem, miért nem igaz történetet vittem filmre. De igaz történet az, amit valaki elmesél: ennél sokkal több olyan történet van, amelyről nem is tudunk” – mondta a program indulásáról szóló sajtótájékoztatón a rendező hétfőn Budapesten.

A Saul fia főszereplője, Röhrig Géza a filmben szimbolikus értelemben nem egy fiút, hanem egy egész magyar generációt tart a karjaiban” – mondta Vági Zoltán, a film történész szakértője a sajtótájékoztatón. Ezt a generációnyi gyereket a holokauszt szétszórta Európában: négyszáz koncentrációs, halál- és munkatáborba, fegyvergyárba, bányába hurcolták őket Észtországtól Franciaországig. Az ő sorsuk és történetük rekonstruálásához dokumentumok millióit kell átvizsgálni, de emellett a nyilvánosságra is szükség van: a program elindítói (a Saul fia alkotói és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár) mindenkit kérnek, hogy jelentkezzenek, ha rokonaik, barátaik, ismerőseik között volt olyan gyerek, aki odaveszett a holokausztban. Még akkor is, ha ez sokszor nehezen megy: „A túlélők a megölt gyerekekről tudnak a legnehezebben beszélni; egyszerűen túl nagy a fájdalom. A legmélyebb emberi reakciókat a gyerekek szisztematikus meggyilkolásának rémisztő gondolata okozza.

"De egyetlen európai nemzet sem feledkezhet meg a halottairól

– mondta a történész. A sajtótájékoztató után Nemes Jeles Lászlóval és Vági Zoltánnal beszélgettünk a programról és a gyerekek sorsáról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.