2018. július 19., csütörtök

ÉVEK ÓTA NEM RENDÜLT ÍGY MEG AZ OROSZOK PUTYINBA VETETT BIZALMA

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2018.07.19.


Az orosz kormány a focivébé első napján jelentette be, hogy egy olyan törvényjavaslatot terjesztenek a parlament elé, ami megemelné a nyugdíjkorhatárt.

A sikeres focivilágbajnokság ellenére Putyin népszerűsége saját hazájában 2013 óta most a legalacsonyabb, pedig még a márciusi elnökválasztáson a 2000 óta regnáló elnök eddigi legjobb eredményét érte el a voksok 76,7 százalékával. A hirtelen és drasztikus csökkenés oka: az orosz kormány a vébé első napján bejelentette, hogy megemeli a nyugdíjkorhatárt.

Az állami közvéleménykutató intézet (VCIOM) legfrissebb, július 8-i felmérése szerint a válaszadóknak 63,4 százaléka volt elégedett Putyin tevékenységével. Ez némi javulás a július elsejei adatokhoz képest, amikor a válaszadóknak csupán a 62,5 százaléka volt megelégedve az elnökkel. A független Levada központ szerint is mélyponton Putyin népszerűsége: júniusi felmérésük szerint a válaszadóknak 65 százaléka értett egyet kormányzása irányával, és közülük is csak 24 százalék volt maradéktalanul elégedett.

Ezek a számok természetesen még mindig elég nagy megelégedettségről tanúskodnak, de Putyin áprilisi, pláne tavaly decemberi népszerűségéhez képest hatalmas a zuhanás. Áprilisban a Levada válaszadóinak 79 százaléka volt megelégedve a frissen újraválasztott elnökkel, 2017 decemberében pedig 82 százalékuk. Ha a VCIOM számait nézzük, a változás még drasztikusabb: május vége óta majdnem 17 százalékpontot esett a válaszadók elégedettsége, 80,3 százalékról 63,4 százalékra.
Ha a döntéshozók abban bíztak, a világbajnokság eltereli majd az emberek figyelmét a nyugdíjreformról, csalódniuk kellett: egyedül a korhatár emelése okozhatta Putyin népszerűségvesztését.

Jelenleg a nyugdíjkorhatár Oroszországban 55 év a nőknél, 60 év a férfiaknál (összehasonlításképp Magyarországon 65 év a határ férfiaknál és nőknél egyaránt). Ezen 1932 óta nem emeltek. A kormány álláspontja szerint azért lenne ildomos megemelni a korhatárt, mert egyrészt 1932 óta sokat változtak az élet- és munkakörülmények, másrészt az orosz társadalom is elöregedővé vált az évek során: míg 1950-ben csak 8,7 65 éven felüli jutott 100 munkaképes korú állampolgárra, addig 2015-ben már 20,1, az előrejelzések szerint pedig 2050-re ez a szám már 36 lesz. A nyugdíjasoknak a dolgozó állampolgárokhoz képest növekvő aránya következtében a költségvetésben már egyszerűen nincs elegendő pénz a nyugdíjak kifizetésére – legalábbis a kormány szerint.

Érdemes azonban kicsit belemélyedni ezekbe az érvekbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.