2018. július 14., szombat

EZ A PANCSERSÉG TOBZÓDÁSA: HA ORBÁN VIKTOR TARTALÉKOST AKAR, AKKOR LESZ TARTALÉKOS BÁRMI ÁRON

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ÁTLÁTSZÓ
2018.07.13.


Kovács Gyula nyugállományú katonatiszt több cikket írt az Átlátszónak a magyar honvédség helyzetéről, legutóbb például a 2019. évi költségvetés témához tartozó fejezetét vesézte ki. A szakértő most azt fejtette ki, hogy miként lehetne a haderőnek profi tartalékosokat kiállítania.

Éppen húsz évvel ezelőtt, 1998-ban merült fel a Magyar Honvédség hosszú távú átalakításáról folytatott hat párti egyeztető tárgyalásokon a FIDESZ javaslatára, hogy „meg kell vizsgálni a területvédelmi erők átalakításának, a nemzetőrség fokozatos létrehozásának szervezeti, anyagi, technikai lehetőségeit, feltételeit”.

Már az indulás is hibás volt, hiszen a Magyar Honvédség alárendeltségében levő „területvédelmi” ezredeket valójában hátországvédelmi funkcióra szervezték. Feladatuk volt a különböző okoknál fontosnak minősített objektumok őrzése, az ellenséges csapások következményeinek felmérése, illetve az azok felszámolásában való részvétel.

Ám ezek a csapatok nem alkalmasak harci műveletek végrehajtására, az ellenség erőinek harcban történő megsemmisítésére, ezért hibás a „területvédelmi” elnevezés. Ilyen feladatuk a rendszerváltás után sebtében megalakított honvédelmi dandároknak lett volna, de azokat a létrehozásuk után nem sokkal felszámolták.

Simicskó István 2000. szeptember 8-i dátumú országgyűlési határozati javaslata „önálló fegyveres erőként” kívánta létrehozni a Nemzetőrséget. Simicskó gondolatait az Új Honvédségi Szemle 2001/1. számában is lehetett olvasni „Kérdések a Nemzetőrségről” címmel:
- A Nemzetőrség önálló fegyveres erő.
- Megalakulásakor önkéntes és sorozott állományból állna.
- Három hónapos kiképzés a teljes hadra fogható férfilakosság körében.
- A tisztán professzionális haderő mellett létre kell hozni egy többfunkciós territoriális elven szervezett haderőt.
- Technikai sportok támogatása.
- Csak az teljesíthetne közszolgálatot, aki volt katona vagy nemzetőr.
- A volt katonai objektumok képeznék a Nemzetőrség csíráját.

Azonban a Simicskó-féle koncepció teljesen kidolgozatlan volt, és a tömeg-hadsereg visszalopásának trójai falova lett volna.

A fentiekkel párhuzamosan egy másik szál is gombolyodott, de inkább gabalyodott. Lehet, sokan elfelejtették már, de még 1992-ben egy Kajtár nevű vehemens úr az egyesülési törvény alapján létrehozta az erősen vallásos és szerintem szélsőjobb politikai orientációjú Nemzetőr Szövetséget. A nagy szervezőnek azonban különféle anyagi jellegű differenciák miatt távoznia kellett az országos szervezet éléről.

Nevét azért sikerült beírni a történelembe, hiszen 2001 szeptemberében például a Baranya megyei szervezők az 1992-es Kajtár-féle alapító okirat, alapszabály alapján folytattak élénk toborzást. Az egyesületi törvény alapján létrejött szervezet alapszabályában a cégbíróság nem kifogásolt ilyen elemeket a bejegyzéskor:

Ha a nemzetőr háborúban elárulja a Nemzetőrség ügyét, főbe lövendő.”

Ezen civil Nemzetőr szervezetek 2001. január 1-jétől valamilyen titkos forrásból jelentős anyagi támogatáshoz jutottak, tevékenységük felélénkült. Megbízható „nemzeti keresztény” urak minden előzmény nélkül a Nemzetőrség ezredeseivé, tábornokaivá avanzsálódtak. Megyénként és kerületenként 1-2 „ezredes” látott hozzá az elhalt vagy halódó szervezetek felélénkítéséhez.

Az általam ismert ezredesek sorkatonai szolgálatot vagy még azt sem tudnak felmutatni, ha rákérdeztem az előző katonai pályájukra. Érthetetlen számomra, hogy az egyesületi törvény alapján létrejött szervezet hogyan használhat a fegyveres erők és testületek részére rendszeresített rendfokozatokat. Amikor egy Nemzetőrséggel foglalkozó konferencián az újságírók rákérdeztek a Nemzetőr Szövetség és a tervezett Nemzetőrség közötti viszonyra Simicskó kitérő választ adott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.